Lassan egy hete nem lehet autót átíratni Magyarországon

|

A forgalomba helyezések is elakadtak egy informatikai probléma miatt.

Kedd óta akadozik az új és használt autókkal kapcsolatos ügyintézés az országban - írja a Telex. a portál információi szerint jelenleg nem működnek a járművek átírásához, illetve azok forgalomba helyezéséhez szükséges rendszerek, ami ennél is komolyabb probléma, hogy egyelőre azt sem lehet tudni, mikor állhat helyre a rend.

Az ide tartozó ügyintézés a kormányhivatalok hatáskörébe tartozik, azonban az úgynevezett központi járműnyilvántartást a Belügyminisztérium felügyeli, igaz, a Telex kérdésére azt válaszolták, hogy ez a terület nem az ő asztaluk.

Sokan vakarhatják most a fejüket (Fotó: fakt.pl)
Sokan vakarhatják most a fejüket (Fotó: fakt.pl)

A Miniszterelnökség viszont megerősítette az üzemzavar tényét, illetve azt is közölték, hogy már dolgoznak a probléma megoldásán. Közleményük szerint azokat, akik erre az időszakra foglaltak időpontot, a kormányablakok munkatársai keresik új időpont egyeztetésével.

A portálnak nyilatkozó egyik forrás szerint a leállásról előre lehetett tudni, mivel a hazai nyilvántartást egy nemzetközi körözési adatbázissal kötötték össze, azonban az előre bejelentett üzemszünetet követően nem állt helyre a zökkenőmentes működés. Az adatbázis ugyan időről-időre elérhető, de pár perc után megszakad a kapcsolat, ami ellehetetleníti az ügyintézést.

Az üzemzavar nincs hatással a műszaki vizsgákra és az eredetvizsgálatokra sem.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)