Hirdetés

Tanuljatok a szánalmas hibámból és takaríttassátok ki a konzolotokat

|

Nincs annál idegesítőbb, mint amikor egy embargós játék tesztelése közben azért adja meg magát a PlayStation 5, mert rossz apukája voltam.

Hirdetés

Az a helyzet, hogy már a Borderlands tesztelése közben is több alkalommal melegedett túl a PlayStation 5-öm, de valahogy még átvészeltem a dolgot, de megígértem magamnak, hogy ennek vége, akkor elmegyek és kitakaríttatom.

De az a helyzet, hogy ez is olyan, mint a fogorvos. A teszt után csak kisebb játékokkal játszottam, amik nem hajtották meg annyira a gépet, hogy túlmelegedjen és mivel nem jelentkezett a probléma, úgy döntöttem, hogy nem is létezik. Aztán jött a Pragmata...

A gyönyörű és megfelelően akciódús játék két óra után kényszerítette térdre az egyébként is az életéért könyörgő konzolomat, ami kikapcsolt és úgy megsértődött, hogy aznap már nem is volt hajlandó bekapcsolni. A legrosszabb düh, amikor valójában nincs kit hibáztatni, csak saját magadat, mert itt bizony se a Sony, se a Capcom, se senki nem csinált semmi rosszat, egyszerűen én vagyok egy atka.

Hirdetés

Ne haragudjatok, de azt feltételezem, hogy ezzel nem vagyok egyedül, szóval úgy döntöttem, hogy megosztom veletek ezt a szégyenfoltot, hogy inkább az én káromon tanuljatok. A gamekonzol.hu (not sponsored) volt olyan kedves, és alaposan dokumentálta a konzol állapotát, ami már nem volt messze attól, hogy a saját kis bioszférájában válogatott The Last of usos gombafajoknak adjon otthont és/vagy felgyújtsa magát.

Mutatom.

Illetve:

És nem utolsó sorban:

Általában ezeket a dolgokat jobb szeretem magam csinálni, az évek során vettem az összes kütyümhöz mindenféle csavarhúzót meg feszítőműanyagot - vagy hogy hívják ezt -, de a gondjaimra bízott kiskonzol elhanyagolásával már nem tudtam és nem is akartam szembenézni. Illetve fém pasztázást nem vállalok, mert túl könnyű benézni.

Namármost a gamekonzol egy ilyen teljes tisztítást és pasztázást 20 000 jó magyar forintért vállal, ami elsőre kicsit csücskösnek hangzik, de őszintén szólva nagyon elégedetten fizettem ki, mert tökéletes munkát végeztek. Olyat, amire én mondjuk nem is lettem volna képes, amilyen állapotban ez a szegény konzol volt.

Elméletileg pár évente nem hülyeség újrapasztázni a konzolt, illetve ha nem akarjátok ennyire beszopni az egészet, akkor néha-néha érdemes rámenni egy kis sűrített levegővel is. Főleg, ha mondjuk egy az év 365 napjából 364-et vedléssel töltő kutyával éltek egy háztartásban.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)