Erős alábecsülése lenne a BioWare jelenlegi helyzetének, ha úgy fogalmaznánk volt már jobb bőrben is a kanadai stúdió. Tény és való, hogy még a fénykorában sem vált feltétlenül minden arannyá, amihez hozzáért, de emlékszem még arra az ezredfordulótól a 2010-es évek közepéig terjedő időszakra, amikor a játékaira az RPG és akció-RPG műfajok aranystandardjaként tekintettünk. Más fejlesztők a Baldur's Gate-et, a Star Wars: Knights of the Old Republicot, a Dragon Age: Originst és a Mass Effectet akarták túlszárnyalni. Nem vitás, hogy ez mostanra többeknek is összejött a CD Projekt RED-től a Larian Studioson át a Warhorse Studiosig, és a listát még lehetne bővíteni.
A BioWare viszont közben kudarcot kudarcra halmozott, az elmúlt tíz évéből egyetlen olyan megjelenést tudunk megnevezni, amelynek megítélése mind a szakma, mind a játékosok szemében egyöntetűen pozitív, és ez nem más, mint a Mass Effect trilógia újrakevert változata. Kimondani ugyan senki se mondta ki, de tisztán érezni a levegőben, hogy az Electronic Arts a Mass Effect: Andromeda, az Anthem és Dragon Age: The Veilguard után aligha tolerál még egy kudarcot, magyarán ha a Mass Effect 4 vagy 5 (majd elválik, hogy milyen sorszámot kap, ha kap egyáltalán) nem teljesíti a vele szemben támasztott elvárásokat, akkor a BioWare-nek vége. Esetleg eladja az IP-kat, amelyek értékesebbek, mint maga a stúdió, de az a pár ember, aki megmarad, mehet 90 éves koráig Battlefieldet, sportjátékot és szolgáltatásalapú címeket kalapálni, mivel a kiadó a jövőben ezekre kíván összpontosítani.
Csak lazán!
Szomorú lesz, ha így ér véget a történet? Kétségkívül. Mégsem szükséges tragédiaként megélnünk. Már csak azért sem, mert akad jelentkező, aki betöltené a BioWare formájú űrt, nem is egy. Vegyük csak például az Obsidian Entertainmentet, amelynek űr-Falloutját, a The Outer Worldsöt egyebek mellett a Mass Effect is ihlette, az október 29-én érkező folytatást pedig már akár külső nézetből is játszhatjuk, még közelebb hozva egymáshoz a két sorozat nyújtotta élményt. Igaz, az Obsidian játéka nem veszi véresen komolyan magát, de a két stúdió stílusában sok hasonlóságot lehet felfedezni a történetmeséléstől a küldetések strukturálásán át a társakkal ápolt kapcsolatokig. Nem véletlenül készítették pont a néhai Black Isle Studios veteránjai a Knights of the Old Republic és a Neverwinter Nights folytatásait.
Idő kérdése
Míg a The Outer Worlds 2 csak egy bizonyos szemszögből tűnik ideális Mass Effect-pótléknak, a Matthew McConaughey bevonásával készülő Exodus már meg sem próbálja letagadni, hogy az utóbb örökébe szeretne lépni. A projekt mögött álló Archetype Entertainmentet, a Wizards of the Coast leányvállalatát James Ohlen BiWare-veterán, a Baldur's Gate 1-2 és a KotOR vezető dizájnere igazgatja, míg az írócsapat élén az a Drew Karpyshyn áll, aki KotOR és az első két Mass Effect írójaként szerzett nevet a szakmában. Ennél jobb ajánlólevelet pedig nehezen tudna bárki is felmutatni.
Érdemes megjegyezni, hogy a Mass Effecthez hasonlóan az Exodus is vadonatúj IP-, tehát az alkotói kedvükre csavarhatják úgy a történetet, ahogy nekik tetszik, és olyan univerzumot építhetnek, aminek csak a fantáziájuk, illetve az anyagi lehetőségeik szabhatnak határt. A háttértörténet szerint a Centauri-klaszter vált az emberiség új otthonává, miután a Föld haldokolni kezdett, csakhogy a túlélőket szállító gigantikus űrhajók nem egyszerre értek célt, évezredek teltek el, így mire a lemaradók befutottak, az elsők már felépítették a saját civilizációjukat, oly mértékű evolúciós és társadalmi átalakuláson mentek keresztül, hogy már nem is lehet őket többé embereknek nevezni. Transzhumánok, a Celestial faj képviselői, akik nem fogadták tárt karokkal a lábukat az ismeretlen világban megvetni igyekvő újonnan érkezőket, ez pedig konfliktushoz vezetett. Fejlettségbeli hátrányukat az emberek úgy próbálják lefaragni, hogy felkutatnak és összegyűjtenek minden Celestial technológiát, amihez hozzáférnek, és ha szükséges, akár lopnak is. Ezt a feladatot úgynevezett utazók végzik, akik tisztában vannak azzal, hogy küldetésük az idődilatáció miatt nehezen leküzdhető kihívások elé állítja személyes kapcsolataikat. A játékos karaktere is közéjük tartozik, így meg fogjuk majd tapasztalni, hogy milyen következményekkel jár, amikor egy számunkra mindössze pár naposnak tűnő misszió során azok, akiket hátra hagytunk éveket vagy akár évtizedeket öregszenek.
Az Exodus már enélkül is izgalmas lenne, de ha ezt sikerül úgy megvalósítaniuk, hogy a játékosok jelentőségteljesnek érezzék a döntéseik árát, és ne csak szimplán frusztrálónak, akkor a műfaj egy meghatározó mérföldkövét tehetik le az asztalra. Bár a Summer Game festet kihagyta a játék, és egyelőre a megjelenés várható éve sem ismert, nemcsak a fejlesztés zajlik gőzerővel, hanem az Exodus univerzum építése is: már megjelent az első regény Peter F. Hamilton tollából Exodus: The Archimedes Engine címmel.
Tudományos alapokon
Őszintén nem számítottam rá, hogy pont az idei Summer Game Festen fog felbukkanni a Mass Effect egy másik potenciális szellemi örököse. Igaz, hogy Pathfinder és Warhammer 40,000 szerepjátékokat jegyző Owlcat Games előtte nem sokkal egy sci-fi témájú újdonságot lengetett be a közösségi oldalain, de meg voltam róla győződve, hogy egy Starfinder adaptáció lesz az, méghozzá az eddigi alkotásaihoz hasonló CRPG-stílusban. Nos, tévedtem. A The Expanse: Osiris Reborn ugyanis fenemód emlékeztet a Mass Effectre, elég csak meglesni a fedezék mögüli lövöldözést a trailerben, a hasonlóság azonban nem a véletlen műve, hanem teljesen szándékos. A fejlesztők bevallottan az eredeti Mass Effect trilógiából merítettek inspirációt, sokuk számára meghatározó élmény volt a BioWare játéka, így végső soron a kanadaiak munkássága előtt tisztelegnek ezzel. Ellentétben az Archetype-pal, az Owlcat hozott anyagból dolgozik: a hátteret James S. A. Corey (Daniel Abraham és Ty Franck közös írói álneve) regényfolyama adja, míg vizuális referenciaként a SyFy-on indult, majd az Amazon Prime Videón zárult élőszereplős sorozat szolgált.
Noha maga a történet, a játékos karaktere és a hozzá csapódó, a legénysége tagjaivá váló társak mind-mind eredetiek, ezer szállal kapcsolódnak majd a már ismert eseményekhez, beleértve az idegen eredetű protomolekula felbukkanását, valamint a Föld, a Mars és a tőlük függetlenedni vágyó Öv (kisbolygókon, aszteroidákon, holdakon és űrállomásokon létesített kolóniák laza szövetsége) eszkalációval fenyegető kötélhúzását. A frakciók hatalmi játszmáival átszőtt történet, a társak eltérő világnézetébe és motivációiba kódolt konfliktus, valamint a játékmenet futurisztikus, mégis földhözragadt technológiák szabta iránya csupa olyan összetevő, ami instant klasszikust eredményezhet. Az Owlcat eddig nem hibázott, ugyanakkor még nem is dolgozott AAA kategóriás projekten.
Nem fog tehát összedőlni a világ, ha a legrosszabb forgatókönyv érvényesül, és a BioWare ismét kudarcot vall. Rajongok a régi csapatért, örökké hálás leszek a feledhetetlen - és ami a legjobb, többször is újraélhető - pillanatokért, de a mostani gárda már teljesen eljátszotta a bizalmam. Nem ugranék a kútba, vagy érezném magam boldognak, csak azért, mert az egyik fejes azt mondja. Természetesen kíváncsi vagyok a következő Mass Effectre (éppúgy, mint a készülő sorozatra), drukkolok, hogy szuper legyen, rácáfoljon minden tamáskodóra - engem is beleértve -, viszont most már egy lemondó sóhajnál többre nem számíthat tőlem a BioWare, ha ezt az utolsó utáni esélyét is elpuskázza. Megírom a nekrológját, és továbblapozok, mert a sci-fi RPG-k jövője nélküle is biztosított, sőt, hosszú ideje nem tűnt ennyire izgalmasnak.
