Számos tényező befolyásolja, hogyan választ magának az ember játékplatformot, vagy ha nem híve a törzsi gondolkodásnak és többet is üzemben tart, akkor melyiket tekinti elsődlegesnek közülük. Ami engem illet, lassan öt éve már, hogy 2020 őszén az Xbox Series X mellett tettem le a garast a PlayStation 5-tel szemben. Ez nem azt jelenti, hogy a Sony jelenlegi generációs konzoljának nem jutott hely a nappalimban, csupán várnia kellett a sorára - annak idején a PlayStation 3 és a PlayStation 4-is néhány éves spéttel, de már szabad szemmel is látható exkluzív játékkínálattal röppent le a polcról.
Hogy miért nem invesztáltam inkább gamer-PC-be? Elég csak egy pillantást vetni a hardverárakra, és már meg is van a válasz. Egy közepesen erős laptoppal köszönöm szépen, remekül elvagyok; munkaeszköznek tökéletes, továbbá gond nélkül viszi a megboldogult kamaszkoromat végigkísérő RTS-eket, RPG-ket és más, ma már minden bizonnyal retrónak számító régi kedvencet, ha nosztalgiázni támadna kedvem.
Na de vissza az Xboxhoz! Döntésemben a Game Pass egyáltalán nem befolyásolt, mert ahogy a bevezetése előtt, azóta is minden játékot megveszek, amit a gyűjteményemben szeretnék tudni, még azt is, ami elérhető a szolgáltatásban, akár first party cím, akár nem. Jóval nagyobb szerepet játszott viszont a kényelem és a megszokás (sokkal inkább kézre esik az analóg karok aszimmetrikus elrendezése az Xbox kontrolleren, a fogása is jobb, hosszabb távon kevésbé megterhelő a használata), valamint a 2008 óta építgetett lemezes és digitális játékkollekcióm (a Sega Mega Drive után az Xbox 360-nal tértem vissza a konzolok világába, utána pedig értelemszerűen a One-nal folytattam), aminek a nagyobbik része az Xbox Series X-szel is kompatibilis. A szerényebb teljesítménye mellett épp az optikai meghajtó hiánya miatt nem jöhetett szóba a Series S.
Az első pár évben nem is volt gond, újabb alkotások kéredzkedtek fel a polcomra - köztük a Halo Infinite-tel, a Gears of War Tacticsszel, a Starfielddel és számos külső fejlesztésű címmel -, ám nemrég valami megváltozott Redmondban. Míg korábban minden teljes árú first party (Activision, Bethesda, Blizzard, Xbox Game Studios) játékból érkezett lemezes kiadás, az idén februárban debütált Avowed látványosan kilógott a sorból, csak egy letöltőkód lapult a dobozban. A június elején megtartott Xbox Games Showcase után aztán egyértelművé vált, hogy nem anomáliáról van szó, hanem ez az új norma: az Xbox Game Studios égisze alatt megjelenő címek (The Outer Worlds 2, Ninja Gaiden 4, Gears of War: Reloaded) mindegyikének a dobozából kispórolják a Blu-ray lemezt. Helyette letöltőkódot kapunk, méghozzá olyat, amely a Play Anywhere kezdeményezés révén lehetővé teszi, hogy az egyszeri vásárlás után Xbox Series konzolra, PC-re (a Microsoft Store-ból) és akár ROG Xbox Ally kézi konzolra is feltelepítsük az adott játékot. Bár a gesztus értékelendő, nem sokra megy vele, aki nem tudja vagy nem akarja kihasználni.
Ahogy már korábban említettem, eszem ágában sincs gamer-PC-be invesztálni, de a handheldek világát sem érzem magamhoz közelállónak (anélkül is túl sok időt töltök képernyő bámulásával, hogy utazás közben játszanék, otthonra meg felesleges, ha ott a nagyobb teljesítményű konzol egy normális méretű tévére kötve). Magyarán számomra a dobozos vásárlás lényege veszik épp el, a lemez. Persze tudom én, hogy egyre többször csak DRM-ként funkcionál, de amikor egy kiadó annyira jó fej, hogy a kiegészítőkkel megtömött, frissítésekkel feljavított GOTY, Ultimate stb. újrakiadás minden szükséges adatát ráégeti a korong(ok)ra, akkor olyan verziót tartok a kezemben, amelyet akkor is tudok telepíteni, és amellyel akkor is tudok játszani, amikor a teljes Xbox-hálózat letérdel. Volt már ilyen nem is egyszer, és lesz is még. Továbbmegyek, a lemezes változat birtokában nem kell attól tartanom, hogy a kiadó vagy a fejlesztő hirtelen ötlettől vezérelve eltávolítja a fiókomból a játékot, aminek kifizettem az árát.
Ami igazán vérlázító, az a Microsoft szokásos sunnyogása: ahogy az exkluzivitás kérdésében (szerencsére mindig ellene voltam, így nem ütött szíven), úgy a lemezes verziók jövőjét illetően is hiányolom a konkrétumokat. Ha teszem azt, teljesen leállnak a médium támogatásával, akkor az vajon hogyan illeszthető össze azzal, amit Phil Spencer oly gyakran hangoztat, hogy ők szeretik, ha a játékosnak van választási lehetősége, és senkit sem akarnak rákényszeríteni semmire? Mi lesz például az éveken át nem kevés pénzből gyarapított gyűjteményekkel, ha a következő generációs Xbox már optikai meghajtó nélkül érkezik, és azt még csak opcionális extraként sem lehet hozzá kérni?
Ahelyett azonban, hogy ezeket a kérdéseket megválaszolnák a redmondiak, inkább csak fokozzák a hozzám hasonlóan gondolkodó (talán nem vagyok egyedül) Series X-tulajdonosok frusztrációját azzal, hogy PlayStation 5-re lemezes formában is kiadják a korábban említett játékokat. Hát kösz, Microsoft, ez igazán jól esik.
