A Pokémon Friends első ránézésre egy kedves, gyerekeknek szánt mobiljáték, amely egyszerre logikai feladvány és virtuális plüssgyár. Pikachu, Piplup és Drilbur apró minijátékokban teljesítenek feladatokat: villanykörtéket kapcsolnak be, jeges barlangból csúszkálnak ki, vagy alagutakat ásnak kincsekhez, miközben a játékos fonalat gyűjt, amiből véletlenszerűen pokémon-plüssöket készíthet. A koncepció szerethető, a vizuális világ pedig kellemesen rajzfilmszerű, Think Town plüssmanufaktúrája pedig jópofa keretet ad az egésznek.
A gond ott kezdődik, hogy a "free-to-play" jelző ezúttal is inkább "free-to-try"-t jelent. Aki az ingyenes verziót választja, az alig tíz perc után falba ütközik: a napi játékidő korlátozott, a fejlődés vánszorog, és hamar világossá válik, hogy ha valaki élvezhető tempóban szeretne játszani, fizetnie kell. A The Pokémon Company akár egy egyszeri, tízdolláros vásárlással is kiadhatta volna a játékot minden platformra, hiszen a mobilos free-to-play modell itt inkább visszatartja az embert, minthogy berántja. Ezt azonban csak Switchen tette meg, és bizony így az a helyzet, hogy Nintendo Switch vagy Switch 2 konzolokon nyújtja azt az élményt a Pokémon Friends, amit alapvetően nyújtania kell - vagy kellene.
Fizetés után viszont a játék kétségtelenül kellemesebb, sőt egészen szerethető. A logikai feladványok nem bonyolultak, inkább időkitöltő, apró kihívások, de a plüssgyártás, a fonalak színek szerinti gyűjtése és a véletlenszerű plüssnyeremények öröme ad némi motivációt - és igazából a gyerekeknek nem is csak "némit". Bár a játék sosem válik agresszívan gacha jellegűvé, a mikrotranzakciók összeadódva még így is meglepően drágák lehetnek egy ennyire alapvető mechanikájú időtöltőért. Szóval nem győzöm elégszer hangsúlyozni, ezt bizony tényleg Switchen kell játszani, az egyszeri fizetés utána kényelmessé teszi az életet.
A saját gyerekeimen (7 és 5 évesek az ivadékok) abszolút azt figyeltem meg, hogy a számukra készségfejlesztőnek is tekinthető minijátékokat brutális sebességgel darálják le a kvázi jutalomért, a fonalakért, utána pedig nem kevés pepecselés árán állítják össze a tökéletes pokémon-szobát, vagyis bőven el tudnak szöszölni azzal, hogy a fonalgombolyagokból készült plüss pokémonokat a számukra megfelelő helyre pakolják ezekben a virtuális terekben. Mindeközben pedig olyan videójátékos alapfogásokat sajátítanak el, amik később kaput nyithatnak a komolyabb, komplexebb címek felé is, már persze, ha lesz hozzá kedvük. Egyelőre bőven beérik azzal, hogy Pikachu és a haverok fonalvariánsai ott figyelnek egy rajzolt szoba polcain - vagy épp a padlón, ha már nem fér el elég a berendezési tárgyakon.
A Pokémon Friends végső soron egy kedves, ártalmatlan játék, amely néha még mosolyt is csal az arcra, amikor egy kedvenc kis szörnyünk jelenik meg plüss formában. Mégis, a mobilos monetizációs modell annyira kényelmetlen, hogy egy egyszeri fizetés sokkal tisztességesebb és vonzóbb megoldás lett volna minden platformon. Így marad egy aranyos, de erősen korlátozott élmény, ami csak azoknak nyújt tartós örömöt, akik hajlandók kifizetni a belépőt Think Town plüssvilágába.
