Hirdetés

Társasjáték készül a Benedict Cumberbatch-féle Sherlock sorozat alapján

|

Öt évvel a BBC-n futó széria fináléja után mi is belebújhatunk a legendás detektív bőrébe.

Hirdetés

2017-ben érkezett meg a Sherlock sorozat negyedik és a jelenlegi álláspont szerint egyben utolsó évada, amelyben még pár ügy erejéig Benedict Cumberbatch és Martin Freeman nagyszerű párosával tarthattunk. A rajongók kívánságlistájának élén azóta is az szerepel, hogy a páros térjen vissza még egy szezonra, de egyelőre be kell érniük azzal a reménnyel, amit Freeman nyújtott, amikor tavaly azt nyilatkozta, hogy van esély a folytatásra. Addig is az eddigi évadok újrázása mellett másképpen is elmerülhetünk Mark Gatiss és Steven Moffat sorozatának világában. 

Hirdetés

Jön ugyanis a Sherlock: Case Connection névre keresztelt társasjáték, amelyet a BBC produkciója ihletett. Egy 2-4 játékos számára készülő, több rejtvényt is felvonultató, kompetitív játékról van szó, amelyben a résztvevőknek meg kell próbálniuk túlszárnyalni Sherlock legokosabb ellenségeit azáltal, hogy nyomokat fedeznek fel és ha megfelelő elméleteket építik fel.

A játékmenetben olyan ismert helyszínek kapnak helyet, mint a detektív otthona a Baker Street 221B szám alatt, vagy éppen a laboratóriumi részleg, ahol Molly Hooper patológus dolgozik. A játékosok Sherlock mellett nyomoznak, a hipotézisük felállításához, az események közötti összefüggések megtalálásához és a végső következtetés levonásához különböző kártyákat hívhatnak segítségül, és akár túl is járhatnak a nagy Holmes eszén, ha sikerül összegyűjteniük az összes nyomot és megoldaniuk a rejtélyt. 

A Sherlock: Case Connection társast Radosław Ignatów tervezte, akinek korábbi munkái között szerepel a vidámparképítős Apakaland, a kockadobásos Pointree és a karácsonyi témájú Giftbringer. A kiadást a Lucky Duck Games vállalta, méghozzá a BBC Studios támogatásával. A Case Connection valamikor 2022 második negyedévében várható, és nagyjából 9000 forintba kerül majd. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)