Hirdetés

A távirányítós lépegető a tökéletes karácsonyi ajándék

|

Egy távirányítós autó is jó móka, de nem sok menőbbet tudunl elképzelni annál, mint egy hatalmas távirányítós AT-AT.

Hirdetés

A '80-as évek https://www.gsplus.hu/star-wars-vii-mar-rekordokat-dont.htmlStar Wars őrülete legalább annyira felforgatta a játékgyártók életét, mint a Star Wars VII érkezése, így születtek olyan prémium darabok is, mint a Kenner által piacra dobott AT-AT, amely felépítésének köszönhetően ugyan képes volt mozogni, de csak manuálisan, így aztán legfeljebb a polcra tehettük ki.

Egy ilyen lépegetőt szerzett Dave Stein szoftvermérnök, aki rögtön meglátta a benne rejlő potenciált. Egy Arduino Uno mikrokontroller, pár motor és egy Xbox 360 kontroller segítségével egy működő robotot épített, amit az által írt program vezényel. A lábakat a két ravasszal tudja működtetni, az eredmény pedig zseniális.

Az AT-AT mondjuk még a filmekben látottnál is instabilabbnak tűnik, így biztosak vagyunk benne, hogy a következő videóban néhány drónnal össze is kötik majd a lábát. Stein persze itt nem akar leállni a fejlesztéssel, már dolgozik a vezeték nélküli irányíthatóságon és az ágyúk mozgatásán is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)