Hirdetés

Otthagyta a Valve-et a Portal 2 egyik írója

|

Erik Wolpaw évek óta dolgozott olyan Valve játékok forgatókönyvein, mint a Half-Life 2 vagy a Portal 2.

Hirdetés

A Valve az utóbbi években sokkal több időt fordított a játékok körüli üzletre és a technológiára, mint magukra a játékokra, pedig bőven van pár folytatás, amikre a cég veterán rajongóinak lenne igénye. Persze az utóbbi időben szó volt arról, hogy igenis dolgoznak új játékokon, de ezekhez a sztorit már biztos nem a Portal 2-ről elhíresült Erik Wolpaw fogja írni.

Először Marc Laidlaw, a Valve egy korábbi írója (elsősorban neki köszönhetjük a Half-Life világát és történetét) erősítette meg a Twitteren, hogy Wolpaw elhagyta a céget:

Egy darabig az a hír terjengett, hogy Jay Pinkerton, a Portal 2 forgatókönyvének másik szerzője is kilépett, de Wolpaw szintén a Twitteren cáfolta meg ezt a hírt és megkérte a követőit, hogy ne üzengessenek emiatt az egykori kollégájának:

Sokak szerint az író a Psychonauts 2 munkálatai miatt hagyta ott a céget, viszont ez azért érdekes, mert anno engedélyt kapott arra, hogy a Valve alkalmazottjaként dolgozzon a játékon. Persze ettől még könnyen lehet, hogy ahogy halad előre a fejlesztés, úgy egyre több időt követel meg tőle, de ez sajnos egyelőre nem derült ki pontosan.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)