Hirdetés

Úgy viszik az emberek a PlayStation 5-öt, mintha csak most jelent volna meg

|

A Sony legfrissebb számai alapján megtette a hatását a készletek bővülése.

Hirdetés

Elérkeztünk ahhoz az időszakhoz, amikor a vállalatok sorra teszik közzé a 2022-2023-as pénzügyi év negyedik negyedévének (Q4), vagyis a január elejétől március 31-ig tartó időszak eredményeit. A Microsoft és az Xbox számára ez csökkenő konzol-eladásokat hozott, a Sony viszont nagyot szakított a PlayStationnel. A japánok közleménye szerint ugyanis a szóban forgó időszakban összesen 6,3 millió PlayStation 5 talált gazdára, amely több mint háromszorosa a megelőző év azonos szakaszában összehozott 2 milliós mennyiségnek.

A negyedik negyedévben még soha, egyetlen konzolból sem fogyott ennyi, összesítésben pedig ez azt jelenti, hogy a Sony már több mint 38 millió PS5-öt adott el. Ebből 19,1 milliót csak 2022-ben, éppen felülmúlva a gyártó előzetesen kitűzött 19 milliós célját. Az előző negyedév 7,1 milliós eladásának fényében a legfrissebb eredmény azt mutatja, hogy a készlethiány elmúltával tartósan magasabb sebességre kapcsolhat a kilencedik generációs gép forgalma.

Hirdetés

Érdemes még hozzátenni, hogy az összesen 117,2 milliós eladásig jutó PlayStation 4-ből a pályafutása ezen pontjáig 40 millió példány talált gazdára, ám a 2013-ban debütált konzolt sosem sújtották ehhez fogható készletgondok, így ha kitart a lendület, a PlayStation 5 végül még az elődjénél is sikeresebb lehet.

Ami a szoftvereket illeti, a Sony házon belüli fejlesztésű PS5-ös játékaiból 68 millió fogyott a Q4-ben, ami ugyan szép eredmény, de valamelyest elmarad a 2021/2022-es Q4 70,5 milliós teljesítményétől. A játékok 70%-át digitálisan letölthető formában értékesítették, a PlayStation Plus pedig az előző negyedévhez képest 1 millió új előfizetőt szerzett, 47,4 milliós tábort toborozva magának.

A PS Plust ist magába foglaló Hálózati Szolgáltatások kategória bevételei ezzel 464,7 milliárd jenre rúgtak, jócskán meghaladva a 2021/2022-es pénzügyi év azonos időszakában elkönyvelt 409,4 milliárd jent. A teljes 2022-es évben a Sony 3,06 billió jenes bevételnek örvendhetett,  amely 35%-ban múlta felül az előző üzleti év eredményét, viszont az erre jutó 128,5 milliárd jenes profit már 7%-os csökkenést jelent ugyanezen összevetésben.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)