Hirdetés

Jelentősen növelte a Ubisoft bevételeit, hogy kevesebb játékot ad ki

|

Egy frissen megjelent jelentésből tisztán látszik, hogy megéri a játékokat megjelenésük után bővíteni.

Hirdetés

Lassan minden kiadó áttér már egy olyan rendszerre, amiben nem csak pénzért, ingyen is ad fontos tartalmakat, új funkciókat megjelent játékaihoz. A Ubisoft és más cégek eredményeit látva biztosan fellelkesednek páran.

Hirdetés

Nem csak az Assassin's Creed Origins, a Ghost Recon Wildlands és a Mario + Rabbids: Kingdom Battle eladásai miatt lehet boldog a kiadó, hanem azért is, mert korábban megjelent, folyamatosan frissített játékaival még mindig rengetegen játszanak - és sokan költenek is rájuk. Az épp zajló pénzügyi év első kilenc hónapjában az aktív játékosok száma 34%-kal nőtt az eltelt év azonos időszakához képest, 87%-kal több pénz jött visszatérő költésekből, a digitális eladások pedig az összeladások 56 százalékát tették ki. Míg a hagyományos játékok megjelenését követő évben csak 13%-a jött az első évi bevételeknek, a folyamatosan frissülő játékok esetében 52%-ot sikerült elérni. Már csak azért is jobban megéri digitálisan árusítani, mert míg így a bevétel 70 százaléka marad a Ubisoftnál (és 30% kerül a forgalmazóhoz), dobozos értékesítés esetén csak 55 százalék.

Alain Martinez pénzügyi vezető elmondta, a loot boxok esetében fontos kihangsúlyozni, hogy opcionális vásárlásokról van szó, és minőséget kell nyújtani a játékosok számára. Úgy látják, a Rainbow Six: Siege és az Assassin's Creed Origins mikrotranzakcióit jól fogadta a nép. A Siege megoldása egyébként tényleg nagyon baráti, egy aktív játékos napi 1-2 óra játékkal egy szezon alatt akár három új operátor feloldásához szükséges pénzt is kifarmolhat, de az egy évre szóló Year Passok 29,99 eurós ára sem eget rengető.

Szó esett arról is, hogy a PC-s eladások nőttek, és a Ubisoft-játékok értékelései is jobbak a platformon.

A következő pénzügyi évben, tehát 2018. április 1. és 2019. március 31. között négy nagy játék fog megjelenni, melyek egyike a The Crew 2. Egy másik lehet a Skull & Bones, illetve nem tudjuk, a március 27-én érkező Far Cry 5-öt még az aktuális, vagy már a következő évre írják-e be. A kiadó további bejelentett játékai kapcsán vagy nem valószínű, hogy idén megjelennek (Beyond Good & Evil 2), vagy nem feltétlenül minősülnek AAA címnek (Starlink: Battle for Atlas, Just Dance).

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)