Hirdetés

Több mint fél Magyarországyni ember nyúzza már a Slay the Spire 2-t

|

Rendkívül népszerű a Mega Crit játéka, megérdemelten.

Hirdetés

A Slay the Spire 2 rendkívül erős rajtot vett a Steam Early Access keretében. Az Alinea Analytics becslései szerint a játék már a megjelenés hónapjában 5,3 millió példányban kelt el, miután március 5-én elérhetővé vált. A program eddig összesen mintegy 108 millió dolláros bevételt termelt kizárólag a Steamen, ami kiemelkedő teljesítménynek számít még a népszerű indie címek között is.

A sikerlista második helyén a Crimson Desert végzett, amely közel 2 millió eladott példányt produkált. A harmadik helyet a Climber Animals Together szerezte meg egymillió eladással. A top ötben szerepelt továbbá a Resident Evil Requiem, amely PC-n 1,2 millió példányban fogyott, valamint a Resident Evil 3 remake-je, amely szintén közel egymillió eladást ért el az adott hónapban.

Hirdetés

A Mega Crit által készített Slay the Spire 2 nemcsak eladásokban teljesített jól, hanem a kritikai fogadtatása is kedvező volt a megjelenést követő napokban. Egy korai bétapatch azonban jelentős változtatásokat hozott, amelyek miatt a játék rövid idő alatt több ezer negatív értékelést kapott. A fejlesztők később visszavonták ezeket a módosításokat, így sikerült javítani a játék megítélésén és visszanyerni a közösség bizalmát.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)