Hirdetés

Sikeresebb az Xbox Series X és S, mint a Microsoft bármelyik korábbi konzolja ezen a ponton

|

Még úgy is, hogy a kereslet továbbra is meghaladja a kínálatot.

Hirdetés

Bár a PlayStation 5-ből jóval többet kapkodnak el, mint az Xbox Series X-ből és Series S-ből, a Microsoft így sem panaszkodhat az új generációs masináira, hiszen van olyan piac, ahol négyszer olyan gyorsan fogynak, mint tette azt anno az Xbox One. De az Xbox Series gépek nem csupán regionálisan verik az előző generációkat, hanem összességében is - derült ki a brand első számú emberének köszönhetően. 

Phil Spencer a New York Times-nak adott interjújában beszélt róla, hogy tisztában van vele, milyen nehéz jelenleg PlayStation 5 vagy Xbox Series (elsősorban X) konzolhoz jutni, de meglátása szerint ez nem azért van, mert a kínálat alacsonyabb, mint a múltban volt, hanem a kereslet lett sokkal nagyobb. Spencer kijelentette, hogy több Xbox Series-t adtak el a konzol életciklusának ezen a pontján, mint a korábbi Xbox konzolok azonos időszakában, tehát a feladatuk az, kielégítsék a keresletet.

Hirdetés

Az Xbox feje egyébként részben a koronavírus-járványban látja a hatalmas kereslet okát, ugyanis egyre többen maradtak otthon (de persze a gyártói oldalon is éreztette hatását a pandémia). A játékok iránti kiugró érdeklődés meglepetés volt a számukra, elvégre volt olyan időszak, amikor kifogytak minden konzolból, ilyen pedig korábban nem történt velük. 

Bár Spencer nem közölt konkrét számokat, azonban egy elemző, a Niko Partners kutatócégnek dolgozó Daniel Ahmad becslései szerint a Microsoft több mint 12 millió darabot szállított már le az Xbox Series konzolcsaládból, amely jelentős növekedés ahhoz képest, hogy tavaly decemberben még körülbelül 10 millióról szóltak a jelentések. Ahmad úgy véli, hogy a sikerért részben az az okos lépés felelhet, hogy több konzolt is kiadtak Xbox Series név alatt. Az S modell megnövelt gyártása ugyanis segített az elmúlt hónapokban kínálatban tartani az új Xboxokat. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az érdeklődés valószínűleg 2022-ben sem fog alább hagyni, főleg azután, hogy vadonatúj címek (mint a Rainbow Six Extraction és a S.T.A.L.K.E.R. 2) fognak érkezni már a megjelenés napján a Game Passba, érkeznek a Microsoft-exkluzív játékok (például a Redfall és a Starfield), továbbá ezen a platformon is elérhető lesz a Ubisoft+. Emellett a cloud gamingre is egyre jobban rárepül a vállalat. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)