Ahogy azt sejteni lehetett, megtérült a redmondiak sokat vitatott stratégiája, melynek keretében mind több és több játékukat ültetik át a rivális konzolgyártók platformjaira. Legalábbis erre juthatunk, ha kizárólag a rövid távon realizálható bevételeket nézzük. Az Alinea Analytics kalkulációja szerint a PlayStation 5 konzolon megjelent Xbox-játékok már bruttó 667 millió dolláros bevételt termeltek, amiből értelemszerűen lejön még a Sony részesedése.
A legnépszerűbb közülük a Forza Horizon 5, amely több mint 5,8 millió példányban kelt el, és önmagában 323 millió dollárt hozott. Nem sokkal lemaradva követi a Sea of Thieves, amely 2,7 millió eladott példánnyal és nagyjából 100 millió dolláros bevétellel bizonyította, hogy a kalózkalandokra PlayStationön is van igény. A dobogó harmadik fokán a The Elder Scrolls IV: Oblivion Remastered áll, amely 1,2 milliós eladással és 58 millió dolláros bevétellel szintén erős számokat produkált.
Az összesítés alapján csak ez a három cím lépte át az egymilliós határt a Sony konzolján, a Grounded például már csak 770 ezer példányban fogyott és 24 millió dollárt hozott. Az Obsidian túlélőjátékát a Gears of War: Reloaded követi 684 ezres eladással, míg a Doom: The Dark Agesből 567 ezer, az Indiana Jones and the Great Cricle-ből 537 ezer példány fogyott. A lista további szereplői mind félmillió alatt maradtak.
Fontos azonban megjegyezni, hogy kihagyták a számításból a Call of Duty epizódokat, holott a széria időközben szintén a Microsofthoz került, így a teljes kép valójában még ennél is erősebb lehet.
Közben azonban kezd kirajzolódni egy stratégiai irányváltás az Xbox új vezetésével, Asha Sharmával és Matt Bootyval az élen, akik azt vizsgálják, hogy merre haladjanak tovább, mert kétségtelenül ők is tisztában vannak vele, hogy miközben konkurens platformok közönségének kiszolgálása egyfelől növeli a bevételeket, a másik oldalon árt az Xbox brandnek - nem véletlenül állt bele a földbe a konzolok eladása.