Sok más dizájnerhez hasonlóan John Romeronak sem jött be az élet, miután otthagyta legnagyobb eredményei helyszínét, az id Software-t. Az Ion Stormnál hegesztett álomlövöldéje, a Daikatana hatalmasat bukott, de később is elkerülték a sikerek. Legújabb vállalkozását, a Romero Gamest feleségével, Brendával közösen alapította, és eddig olyan alkotásokat tudtak felmutatni, mint a Doom nem hivatalos folytatásai (Sigil és Sigil II), amelyek tulajdonképpen modok, az alapvetően mobilplatformokra szánt Gunman Taco Truck című roguelike, valamint a stratégiai- és szerepjátékokból egyaránt merítő maffiajáték, az Empire of Sin.
Alighanem attól a titokzatos FPS-től várták a nagy áttörést, amin a több mint 100 főt foglalkoztató stúdió színe-java dolgozott az utóbbi években, és amelynek a finanszírozását a minap váratlanul leállította a Microsoft.
Ezután jelentek meg a sajtóban olyan hírek, amelyekből úgy tűnt, hogy a Romero Gamesnek tulajdonképpen vége, ám a bezárást cáfoló fejlesztőcsapat hivatalos közleménye szerint még van esély a túlélésre, bár azt elismerte, hogy a helyzete valóban nem rózsás. A fejlesztésre szánt forrásokat valóban visszavonta a meg nem nevezett partner, aminek a következtében újra kellett gondolni a stúdió struktúráját és a projekt jövőjét. A támogatás megszűnése után már több kiadó is megkereste a Romeroékat azzal a szándékkal, hogy életet leheljen a projektbe, ők jelenleg ezeket az ajánlatokat mérlegelik, és abban bíznak, hogy hamarosan új otthonra találhat a játékuk.
Update (July 7, 2025) pic.twitter.com/9QoZ7RWY3S
— Romero Games Ltd. (@romerogamesltd) July 7, 2025
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!