Hirdetés

Lemondott a Rainbow Six Siege kreatív vezetője, egy másik veterán veszi át a helyét

|

Nyolc év után távozik a kreatív rendező, de úgy látszik, hogy sikerült egy megfelelő utódot találni.

Hirdetés

A Ubisoft bejelentette, hogy Joshua Mills veszi át a Rainbow Six Siege X kreatív irányítását. Pont tegnap derült ki ugyanis, hogy Alexander Karpazis nyolc év után távozik a kreatív igazgatói pozícióból, és a 2026-os Six Invitational lesz számára az utolsó.

Karpazis egy blogbejegyzésben búcsúzott a közösségtől és a fejlesztőcsapattól. Kiemelte, hogy hálás azért a bizalomért, amelyet a Siege csapattól kapott, és azért a lehetőségért, hogy évről évre képviselhette a közös munkát. A játékosoknak is megköszönte a támogatást, hangsúlyozva, hogy a közösség víziója és a játék iránti szeretete végig meghatározó volt számára. Elmondása szerint új kihívásokat keres a Ubisofton belül, de egyelőre nem árult el részleteket a folytatásról.

A Rainbow Six Siege X éppen belép a Year 11-be, amelynek a részleteit február 15-én, a Six Invitational zárónapján mutatják be. Ez az időpont egyben Karpazis utolsó hivatalos szereplése is lesz a játék kreatív vezetőjeként.

Az utódja, Joshua Mills is hosszú ideje dolgozik a Ubisoftnál, még valamikor 2015-ben csatlakozott a montreali stúdióhoz, ahol a Watch Dogs 2 vezető pályatervezőjeként kezdett. A Rainbow Six Siege X fejlesztésében több kulcsszerepet is betöltött az elmúlt években, egy ideig rendező asszistens volt, majd egészen mostanáig rendezőként egyengette a játék útját.

Hirdetés

Saját megfogalmazása szerint a Siege az elmúlt évtizedben az élete részévé vált, sőt, a Rainbow Six univerzum iránti rajongása még ennél is régebbre nyúlik vissza.

A Six Invitational 2026 már zajlik, ahol világ legjobb 20 csapata küzd a végső győzelemért és a közel 3 millió dolláros nyereményért. A döntő február 15-én lesz.

Olvasd telefonon csak a legfontosabb híreket!

Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)