Hirdetés

Jövőre sem maradunk Call of Duty nélkül, de más lesz, mint az eddigiek

|

Az Activision Blizzard egyértelművé tette, hogy meg akarja lovagolni a Call of Duty: Modern Warfare 2 sikerét.

Hirdetés

Jóllehet, sem a kampány, sem a multiplayer nem ütött akkorát, mint a 2019-es Call of Duty: Modern Warfare reboot idején, a Modern Wafare 2 fogadtatása még az Activision Blizzard legvadabb álmait is felülmúlta, hiszen hamarabb érte el az egymilliárd dolláros mérföldkövet, mint korábban bármelyik epizód a széria két évtizedes történetében.

Azt pedig tudjuk jól, hogy ha valami ennyire sikeres, azt jellemzően nem küldik pihenni, ezért a kiadó 2023-ra vonatkozó, Call of Duty-val kapcsolatos tervein sem lepődtünk meg túlságosan. Annak ellenére sem, hogy az eddigi híresztelések arról szóltak, a következő évet kénytelenek leszünk új Call of Duty nélkül kihúzni.

Hirdetés

Az Activision Blizzard harmadik negyedéves pénzügyi jelentésében ugyanis az áll, hogy 2023 folyamán egy újabb, prémium megjelenéssel lesz gazdagabb a sorozat, ami látszólag ellentmond a Jason Schreier februári állításainak (ő cikkezett róla először, hogy jövőre szünet következik, és csak 2024-ben várható új CoD).

A Bloomberg újságírója azonban azt állítja az Activision Blizzard bejelentése nem változtat a helyzeten, mert tudomása szerint amire prémium megjelenésként hivatkozik a kiadó, voltaképp egy masszív kiegészítő a Modern Warfare II-höz, kampány és multiplayer is egyben, amit a Sledgehammer Games fejleszt. Azaz valószínűleg ezeket fogják majd teljes értékű játéknak megfelelő, prémium tartalomként értékesíteni 70 dolláros (adók nélkül) áron. A következő önálló játék pedig 2024-ben érkezik csak, méghozzá a Treyarch gondozásában.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)