1,8 milliárd dollárral nagyobb, azaz 51 százalékkal magasabb bevétel. Mi ez, ha nem olyan teljesítmény, aminek hírével ki lehet plakátolni a várost? A Microsoft épp ezt teszi, ugyanis örömmel adja a világ tudtára, hogy a március 31-én zárult negyedévben (ez a harmadik a 2024-es pénzügyi évből) már 5,45 milliárd dollárral járult hozzá a részvényesek elégedettségéhez a vállalat videojátékos részlege Phil Spencer vezetése alatt.
A Microsoft Gaming megtáltosodása egyértelműen az Activision Blizzard felvásárlásának következménye, és a hatása már éves összevetésben is megmutatkozik, 17 százalékkal emelkedve mintegy 15,6 milliárd dollárra ugrottak a bevételek.
Más megvilágításba helyezi azonban a sikerként tálalt történetet, az imént taglalt 51 százalékos növekményből 55 százalékponttal vette ki a részét az Activision Blizzard, vagyis nélküle a 4 százalékos veszteséget hozott volna össze a Microsoft Gaming. A tartalom és szolgáltatások területén ez az arány 62 százalékos növekményből 61 százalékpontot az Activision Blizzard javára. Ezen felül pedig folytatódott a hardvereladásokból származó bevételek zsugorodása, a tárgyalt három hónapos periódusban 31 százalékkal.
Satya Nadella kiemelte, hogy több mint 10 millió Game Pass-felhasználó próbálta ki a Diablo 4-et tíz napon belül, miután március 28-án bekerült a szolgáltatás katalógusába. Ezáltal a minden idők egyik legerősebb Game Pass-es debütjét produkáló ARPG is hozzájárult ahhoz, hogy a harmadik negyedévben mind a játékstreameléssel töltött órák, mind a konzolhasználat és a havonta aktív készülékek számában új rekord szülessen.
A Microsoft ügyvezetője arra se mulasztotta el felhívni a részvényesek figyelmét, hogy az elmúlt hetekben PlayStation Store 25 legnagyobb számban letöltött játéka közül 7 a Microsofthoz kötődik, amivel megelőzött minden más kiadót, a Sonyt is beleértve. Valamint emlékeztetett rá, hogy négy népszerű játéka már megjelent (Pentiment, Hi-Fi Rush, Grounded) PlayStationre és/vagy Switchre, illetve épp a premier küszöbén áll (Sea of Thieves).
Itt jön képbe a korábban már említett dilemma (vagy csapdahelyzet, ha így jobban tetszik), amibe a Microsoft navigálta magát. Utoljára 2022-ben fordult elő, hogy növelni tudta az Xbox konzolok eladásait, ám azóta megállás nélkül zuhan az értékesített Series X-ek és Series S-ek száma. Ennek számos oka van a túlságosan az USA-ra fókuszáló marketingtől a lokalizáció terén tapasztalható hiányosságokig (még nem tudni, hogy a Hellblade 2 honosítása anomália csupán, vagy egy új trend kezdete), mindenesetre jelenleg ott tartunk, hogy több mint kétszer annyi PlayStation 5 talált gazdára ebben a generációban, mint ahány Xbox Series X és Series S együttesen.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!
Világosan látszik, hogy bár jól fogyott, a Starfield önmagában nem tudta kimozdítani a mélypontról a konzoleladásokat, de pusztán a Game Pass kedvéért sem rohannak milliók Xboxot venni. A házon belül fejlesztett, illetve a Microsoft gondozásában megjelenő külsős címek exkluzivitásának állandó megkérdőjelezése sem segít ebből a szempontból, és azzal, hogy négy játékukat már kiadták/bejelentették konkurens platformokra, maguk a redmondiak locsoltak olajat a tűzre. Nem lesz már olyan játékuk, amelynek bejelentésekor ne kezdenék azonnal találgatni a gamerek, hogy mikor válik multiplatformmá.
Készül ugyan a következő Xbox (és talán egy handheldet is kapunk), mi több, a hardverrészlegért is felelős Sarah Bond minden korábbinál nagyobb generációs ugrást ígér, de minden jel szerint a Microsoftnak előbb vagy utóbb döntenie kell, hogy továbbra is egyensúlyozni próbál a konzolgyártó és a multiplatform játékkiadó nehezen összeegyeztethető érdekei között, vagy rálép arra az útra, amin a Sega már végigjárt. Satya Nadella szavai nem hagynak kétséget afelől, hogy Pandóra szelencéjének tetejét nemhogy nem tudják már visszacsukni, de nem is igazán akarják.
"Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy ott találkozzunk a játékosokkal, ahol ők vannak, és hogy nagyszerű játékokat juttassunk el több emberhez több eszközön."