Kétségkívül mind a Netflix, mind a sorozat alapját adó League of Legends licencet birtokló Riot Games rendkívül elégedett volt az Arcane-nel, a második évad megrendelésének gyorsasága mindenképp erre utal. Így nem meglepő, hogy a produkció mögött álló Fortiche csapata sem csak díjak formájában, hanem üzleti értelemben is komoly elismerésben részesült, ugyanis a Riot Games, amely eddig is rendszeres megrendelő volt a francia animációs stúdiónál, nemrég befektető partnerré lépett elő.
A még szorosabb társulásról szóló közleményből nem derült ki, mekkora összegért vásárolt magának tulajdonrészt a League of Legends mögött álló stúdió, az viszont igen, hogy a Riot két helyet szerzett magának a Fortiche igazgatótanácsában. Nem túl meglepő módon az Arcane következő szezonja mellett "más, még be nem jelentett projektek" is készülnek a háttérben, sőt, a Riot elmondta, hogy kifejezetten hosszú távon gondolkodnak az animációs stúdióval kötött együttműködést illetően.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
"A Fortiche elengedhetetlen partnerünk volt hosszú ideje, de ez a megállapodás biztosítja, hogy még évtizedekig szorosan együtt dolgozunk majd. Magas elvárásaink vannak mindenkivel szemben, akivel együtt dolgozunk, és ragaszkodunk hozzá, hogy alaposan megértsék a játékosainkat, és az ő kiszolgálásukra koncentráljanak, ezt pedig a Fortiche az első naptól példásan teljesítette. A velük folytatott közös munkával együtt toljuk ki a lehetőségeink határait és magasabbra emeljük az elvárásokat azzal kapcsolatban, hogyan jelenhetnek meg a játékok más médiában. Akármennyire is büszkék vagyunk az Arcane-re, tudjuk, hogy a legjobb dolgok még csak most készülnek"
- nyilatkozta az ügyletről a Riot vezetői közül Nicolo Laurent.
Ti milyen animációs tartalmakat látnátok szívesen a két stúdió együttműködése kapcsán?