Hirdetés

Az EA-nek nagy tervei vannak a sportjátékokkal

|

A FIFA megkerülhetetlen, de emellett más sportágakra is ráerősítenek.

Hirdetés

Két dolog biztos a játékiparban: az évente érkező Call of Duty és FIFA. Az EA Sports idén sem hagyja pihenni a szériát, és számos újdonsággal készül feldobni a FIFA 22-t, viszont a foci mellett alig tudnak labdába rúgni a kiadó más sportjátékai, pedig bőven lenne miből válogatnia a vállalatnak. Szerencsére az Electronic Arts is felismerte ezt, ezért komoly tervvel álltak elő.

Az EA Sports vezérigazgatója, Daryl Holt az Axios-nak adott interjújában árulta el, hogy a vállalat azt tervezi, hogy még nagyobbá válik - mobilon, futballban, még kosárlabdában is. Jelenleg több mint 230 millió játékosnyi közönséget tudnak elérni, de a következő öt évben ezt meg szeretnék duplázni. Holt elmondta, hogy a terjeszkedés "új üzleti modelleket, új földrajzi területeket" foglal magába, valamint ködösen fogalmazva azt is hozzátette, hogy a játékok társadalmi szempontjaira fókuszálnak majd, például "szociális hálózatokat" hoznak létre a címeken belül, jelentsen ez bármit. 

Hirdetés

Holt szavai alapján ez a terjeszkedés részben a sportjátékok nagyobb választékával jöhet létre. Bár az NBA Live széria egyelőre nem került szóba, azt viszont megerősítette az igazgató, hogy dolgoznak néhány újgenerációs kosaras projektjen.

A vállalat tavaly meghosszabbított két licencszerződést is - egyet az NHL-lel, egy másikat pedig az UFC-vel -, amit nyilván okkal tettek, a Codemasters bekebelezéséről nem is szólva, amellyel nem titkolt szándéka a kiadónak, hogy egyszer visszahozza az F1 licencet az EA Sports brand alá. Ugyancsak beszédes döntés volt a mobilos Playdemic felvásárlása, amely legfőképpen a Golf Clash szériájáról ismert. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Az EA nagy reményekkel tekint a Madden NFL 22-re is, amelytől azt várják, hogy pozitív kritikákat fog kapni és új játékosokat vonzzanak be. Az EA Sports tehát több vasat is igyekszik tartani a tűzben annak érdekében, hogy pár éven belül elérjék az 500 milliós játékosbázist, de ezt már az is előrevetítette, amikor 2020 végén megerősítették, hogy számos új franchise-zal tervezik bővíteni a sportportfóliójukat. Ti melyik virtuális sportágnak örülnétek a leginkább?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)