A Trónviszály azon társasjátékok közé tartozik, amelyek első ránézésre kifejezetten barátságosnak tűnnek, aztán nagyjából tíz perc múlva már teljes természetességgel küldöd rá a maszkos banditákat a többiekre, próbálod lenyúlni a rubinjaikat, és közben abban reménykedsz, hogy a közös pakliból most nem az a zsoldos fordul fel, amelyik éppen téged rántana vissza a sárba. A Gémklub gondozásában hazánkban is megjelent (de egyébként teljesen nyelvfüggetlen) játék 3-5 főre készült, nagyjából 30-45 perces játékidővel, és már az alapötlete is elég erős ahhoz, hogy felkapja rá a fejét az ember: itt nem saját paklit építesz, hanem mindenki ugyanabba a közös húzópakliba csempészi bele a maga kártyáit, vagyis a saját terveid szó szerint összekeverednek a riválisaidéval. A tematika egyszerű, de működik. Több nemesi család próbálja egyesíteni a régóta háborúzó vidéket, csak persze senki nem azért akar békét, mert olyan nemes lélek, hanem azért, mert valakinek a fejére rá kell kerülnie annak a bizonyos koronának. A játék négy körön át tart, és a cél az, hogy a végén nálad legyen a legtöbb rubin. Az egész ettől még nem válik száraz matekozássá, mert a Trónviszály egyik legjobb ötlete az, hogy a vagyonod végig rejtve marad a ládádban, így csak sejteni tudod, ki áll jól, ki blöfföl, és ki az, aki valójában már fél kézzel a trónszéket simogatja. Minden játékos egy családi ereklyével és 10 rubinnal kezd, ezeket titokban kell tartani, és még az ereklye is külön kis csavar, mert ha nagy a baj, eladhatod, ami azonnal 10 rubint ér, csak onnantól nincs visszaút - és persze a többiek is tudni fogják, hogy nincs már sok tartalékod.
A játékmenet nagyon könnyen tanulható, de közben végig feszült marad. Minden kör három fázisra oszlik. A toborzás során befolyási sorrendben kártyákat vásároltok a központi kínálatból, pénzzel vagy akár rubinnal fizetve értük, majd a saját családi címeres kártyavédőtökbe csúsztatva a közös pakli tetejére teszitek őket. Az első körben ezt kétszer kell megtenni, így gyorsan beindul a gépezet. Ezután jön a felfedés, amikor a paklit összekeveritek, majd lapról lapra kijátsszátok a zsoldosok és események hatásait. Ekkor lehet rubint szerezni, pénzt gyűjteni, a befolyássávon portrékat tologatni, banditákat küldeni másokra, vagy épp varázskockával kellemetlenkedni. A kör vége pedig mindig újrarendezi az árakat és új eseménylapot tesz a rendszerbe, vagyis a játék folyamatosan mozgásban marad, és nincs ideje leülni.
A Trónviszály legnagyobb trükkje az, hogy deckbuildingnek látszik, de valójában legalább ugyanannyira olvasás a többiekből, tempóérzék és társas dinamika. Papíron arról szól, hogy zsoldosokat veszel és kombinációkat próbálsz összerakni, a gyakorlatban viszont legalább ennyire fontos, hogy mikor érdemes a saját gazdagodásodra menni, és mikor jobb inkább a többieket rugdosni lefelé a létrán. A banditák, a botrányok, a befolyássáv és a véletlenszerű események együtt olyan hangulatot teremtenek, mintha egy könnyed családi játéknak álcázott udvari intrikagép dolgozna az asztalon. Ezért működik olyan jól az alapkoncepció: mindenki ugyanabban a levesben fő, csak senki nem tudja pontosan, hogy a másik mennyi mérget öntött bele. Külön jó húzás a befolyás kezelése is. A portréid helyzete nemcsak dísz a galériában, hanem konkrétan meghatározza, milyen sorrendben toboroztok, mennyi kezdőpénzt kaptok, és egyes eseményeknél mennyire ver meg az élet. A botrány nevű eseménylap például kifejezetten bünteti azokat, akik a galéria bal oldalán kullognak. Ettől a Trónviszály nemcsak a rubingyűjtésről szól, hanem arról is, hogy végig menedzseld a saját helyzetedet a közéletben, mert ha túl hátra csúszol, a játék gyorsan rád borítja az asztalt.
Amiért ez a játék igazán emlékezetes tud lenni, az a tempó és a társas interakció. Nincs benne felesleges zsír, nem akar három órán át tartó eposz lenni, és nem akarja elhitetni magáról, hogy valami kőkemény euro. Ehelyett gyorsan felrajzolja a helyzetet, hagyja, hogy egymásnak essetek, aztán negyven perc múlva már ott is a vége, te pedig azon gondolkodsz, hogy ez most mennyire volt ügyes játék, mennyire volt szemét húzás, és mennyire csak röhögés a megfelelő társasággal. A játék gyors, könnyen tanítható, és főleg 4-5 főnél működik igazán jól, amikor már elég sűrűn forog a pakli, elég sok a célpont, és mindenki elég közel van ahhoz, hogy bármelyik pillanatban belenyúlhasson a másik terveibe.
Persze nem hibátlan. A Trónviszály nem az a játék, amibe majd végtelen mély stratégiai rétegeket fogsz belelátni a tizedik parti után is. A közös pakli ötlete nagyon jó, de a négy körös szerkezet miatt nincs benne akkora építkezés, mint a komolyabb deckbuilderekben, és mivel a lapok sorrendjét már nem te irányítod, a nagy mestertervek helyett sokszor inkább opportunista döntéseket hozol. Ez egyeseknek pont a játék sava-borsa lesz, másoknak viszont kevésbé mély élmény. A Trónviszály emiatt nem a hideg fejű optimalizálóknak lesz az új kedvence, hanem azoknak, akik szeretik, ha egy játék gyorsan ad helyzeteket, sok direkt interakcióval, kiszámítható szabályokkal és szándékosan kiszámíthatatlan következményekkel. A külcsín viszont nagyon sokat dob rajta. A doboz tartalma feltűnően igényes, a játékosok külön kis ládákat kapnak, a családi címerekkel ellátott kártyavédők nemcsak szépek, hanem a játék egyik fő ötletét is szolgálják, a süllyesztett tábla és az általános komponensminőség pedig azt az érzést kelti, hogy itt tényleg figyeltek arra, milyen lesz az első benyomás az asztalon.
A Trónviszály ezért nem azért érdekes, mert feltalál valami teljesen új műfajt, hanem azért, mert nagyon tisztán tudja, mivé akar válni. Ez egy rövid, interaktív, alattomos és látványos társasjáték, amely a titkos információra, a közös pakli körüli bizonytalanságra és a játékosok közti kicsinyes, örömteli szemétkedésre épít. Nem mindenkinek fog működni, mert aki mélyebb motorépítést vagy komolyabb stratégiai kontrollt vár, annak kevés lehet. De ha olyan játékot keresel, amelyben gyorsan lehet nevetve árulóvá válni, a végéig nyitva marad a verseny, és a győztes tényleg úgy érzi, hogy nemcsak gazdagabb, hanem aljasabb is lett a parti végére, akkor a Trónviszály nagyon könnyen az asztal kedvencévé válhat.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
Trónviszály
Eredeti cím: For a Crown
Tervező: Maxime Rambourg
Grafika: Paul Mafayon
Eredeti kiadó: Repos Production
Magyar kiadó: Gémklub
Játékosszám: 3-5 fő
Korhatár: 8+
Időtartam: 30-45 perc
