A Dűne: Impérium pontosan az a társasjáték, amely megmutatja, hogyan lehet egy legendás sci-fi univerzumot úgy átültetni az asztalra, hogy az ne csak tematikus díszlet legyen, hanem a játékmenet minden porcikáját áthassa. Frank Herbert világa mindig is a hatalomról, a manipulációról, az erőforrások feletti uralomról és a láthatatlan politikai játszmákról szólt, és ez a játék nem próbálja meg leegyszerűsíteni ezt az örökséget. Inkább beleáll, és azt mondja:
Arrakis nem kegyelmez, a fűszerért pedig mindent fel kell áldozni.
A játékot Paul Dennen tervezte, a kiadásért pedig a Dire Wolf felel, a magyar verziót a Reflexshop hozta el nekünk, és már a megjelenésekor egyértelmű volt, hogy itt nem egy gyorsan összedobott licencelt termékről van szó. A Dűne: Impérium a pakliépítés és a munkáslehelyezés mechanikáit ötvözi, de nem öncélúan, hanem úgy, hogy ezek a rendszerek egymást erősítve szolgálják a stratégiai döntéseket. A játékosok nagyhatalmú házakat irányítanak, és a céljuk egyszerűnek tűnik: győzelmi pontokat szerezni. Az odavezető út azonban tele van kompromisszumokkal, kockázatokkal és olyan helyzetekkel, ahol minden lépésnek ára van.
Minden kör elején öt lapig húzol fel a saját paklidból, és ezek határozzák meg, milyen lehetőségeid vannak abban a körben. Ezekkel a lapokkal tudod elküldeni az ügynökeidet Arrakis különböző helyszíneire, amelyek erőforrásokat, befolyást vagy katonai előnyöket biztosítanak. A rendszer egyik legnagyobb erőssége, hogy nem enged mindent egyszerre: csak olyan helyszínre léphetsz, amelynek szimbóluma szerepel a kijátszott kártyádon. Ez azt jelenti, hogy a kezedben lévő lapok nemcsak erőket jelentenek, hanem korlátokat is, és gyakran kell eldöntened, hogy most az azonnali haszon vagy a hosszabb távú terv a fontosabb. A játék helyszíne az Arrakis, ahol a fűszer a legértékesebb erőforrás, de korántsem az egyetlen. A víz ritka és nélkülözhetetlen kincs, a birodalmi Solari pénzként funkcionál, a katonai egységek pedig a konfliktusok során döntenek arról, kié lesz a jutalom. Ezek az elemek szorosan összefonódnak, és ritkán fordul elő, hogy egyetlen erőforrásra fókuszálva hosszú távon sikeres lehess. A Dűne: Impérium folyamatos egyensúlyozásra kényszerít, ahol minden döntés egyszerre több irányba hat.
A körök végén mindig konfliktus következik, amelyben a játékosok összemérik katonai erejüket. Ezek a konfliktusok nem puszta formalitások, hanem a játék egyik legfontosabb pontszerzési lehetőségei. A győztes komoly jutalmakat kap, gyakran győzelmi pontokat is, de a második és harmadik helyezettek sem ballagnak el teljesen üres kézzel. Ez a rendszer folyamatos feszültséget teremt, mert sosem lehet biztosra menni: ha túl sokat áldozol a hadseregre, máshol maradsz le, ha pedig elhanyagolod, könnyen elsodorhatnak a többiek. A konfliktusok így nemcsak látványos csúcspontok, hanem stratégiai döntések eredményei.
A játék politikai rétege legalább ennyire hangsúlyos. Négy nagy frakcióval lehet kapcsolatot építeni, és mindegyik más előnyöket kínál. A befolyás megszerzése hosszú távú befektetés, amely később szövetségekben és győzelmi pontokban térül meg. Ezek a frakciók a Dűne világának meghatározó erői, és a velük való kapcsolat pontosan azt a fajta háttéralkut idézi, amely Herbert regényeiben is központi szerepet játszott.
A pakliépítés finoman, de határozottan formálja a játék menetét. A kezdeti lapok egyszerűek és mondanunk sem kell, meglehetősen korlátozottak, de ahogy haladsz előre, egyre erősebb és specifikusabb kártyákat vásárolhatsz. Ezek nemcsak több erőforrást vagy jobb akciókat adnak, hanem meghatározzák a játékstílusodat is. Egy rosszul megválasztott lap hosszú távon visszaüthet (elég nehéz a pakliból "törölni", vagyis végleg eldobatni egy lapot), egy jól időzített vásárlás viszont egész stratégiákat nyithat meg. A Dűne: Impérium nem engedi meg a kapkodást, szóval ha a játékospajtásaid hamar triggerelődnek a hosszú gondolkodástól, akkor bizony itt bőven lesz baj.
A játék addig tart, amíg valamelyik játékos el nem éri a tíz győzelmi pontot, vagy el nem fogy a konfliktuskártyák paklija - ezekből fordulónként egy új lapot fedünk fel, ez határozza meg, milyen jutalom jár a fordulóvégi csata után. A játékidő jellemzően egy és két óra között alakul, de ritkán érződik elnyújtottnak, mert minden kör új dilemmákat hoz. A játékosok közötti interakció folyamatos, még akkor is, amikor látszólag mindenki a saját terveivel van elfoglalva - ezeket mondjuk elég könnyen szét is lehet barmolni, még több feszültséget borítva a társaságra. A helyek elfoglalása, a konfliktusok időzítése és a frakciókért folytatott verseny állandó nyomás alatt tart mindenkit.
A Dűne: Impérium egyik legnagyobb erénye, hogy nem próbál mindenkinek megfelelni. Ez nem egy könnyed belépőszintű játék, hanem egy gondolkodós, döntéscentrikus élmény, amely megjutalmazza azokat, akik hajlandók belemerülni a rendszerébe. Ugyanakkor a szabályai letisztultak, logikusak, és néhány kör után világossá válik, hogyan épül fel az egész. A komplexitás nem a szabályok bonyolultságából, hanem a döntések súlyából fakad.
Ez a társasjáték pontosan azt adja vissza, amit a Dűne világa jelent: a hatalom sosem egyenes úton érkezik, minden előny mögött árulás, alku vagy áldozat lapul, és a győzelem ritkán tiszta. A Dűne: Impérium nem akar harsány lenni, egyszerűen csak könyörtelenül hatékony abban, amit csinál. Ha szereted azokat a játékokat, ahol a döntéseid valóban számítanak, ahol nincs egyetlen biztos út a győzelemhez, és ahol a stratégia, a politika és az erőforrás-kezelés szorosan összefonódik, akkor ez a játék nagyon könnyen állandó helyet követelhet magának az asztalodon.
Dűne: Impérium
Eredeti cím: Dune: Imperium
Tervező: Paul Dennen
Grafika: Clay Brooks, Brett Nienburg, Raul Ramos, Nate Storm
Eredeti kiadó: Dire Wolf
Magyar kiadó: Reflexshop
Játékosszám: 1-4 fő
Korhatár: 14+
Időtartam: 60-120 perc
