Az Androméda nem az a társasjáték, amely az első percekben mindent a kezedbe ad. Nem magyaráz túl, nem terel finoman, nem kímél. Ehelyett bedob egy széthullott galaxis peremére, ahol minden frakció ugyanazért küzd: erőforrásokért, területért, befolyásért és végső soron a túlélésért. A Gémklub gondozásában megjelent magyar kiadás egy kifejezetten nagyívű, modern sci-fi stratégiai játékot hozott el, amely bátran nyúl az euro társasok eszköztárához, miközben nem riad vissza az interakciótól, a konfliktustól és a kemény döntésektől sem. A játékosok különböző frakciókat irányítanak, mindegyik saját különleges képességekkel (amelyek között vannak egészen passzívak, és igazán szenyók, a többi játékost masszívan szívatók is), induló erőforrásokkal és eltérő játékstílussal rendelkezik. Ezek nem pusztán aszimmetrikus apróságok, hanem valódi iránytűk, amelyek meghatározzák, hogy ki hogyan képes boldogulni ebben az ellenséges környezetben. Van, aki a katonai jelenlétre épít, más a technológiai fejlődésben erős, megint más a gazdasági motorját pörgeti fel, de a játék egyik legnagyobb erénye, hogy egyik út sem járható önmagában. Ötletes megoldás, hogy a játék elején mindenki három véletlenszerű frakciót kap, és ezek közül kell kiválasztania azt a népet, amelyet tényleg kiküldi a csillagok közé - így némi szerencsefaktor is kerül a nagy taktikázásba, illetve a nagytesó/a társaság legdominánsabb tagja nem tudja stoppolni a szerinte legmenőbb űrnépséget. Az Andromédában nem lehet kizárólag békés építkezéssel nyerni, ahogy az sem működik, ha valaki csak rombolni-tombolni, háborúzni akar.
A játékmenet központi eleme az űrhajók kiküldése az egyes planétákra és csillagködökre, hogy holdakat (és így erőforrásokat) szerezzünk, építkezzünk (akár új űrhajót, akár fejlesztést, avagy a gyakorlatban épületet egy bolygón), új modulokat vásároljunk a négy megadott típusból, majd az összes űrjármű visszahívása, hogy (szintén jól bevált euro recept szerint) azokat megfelelő sorrendben az űrállomásunkon az egyes modulokra elhelyezzük, így aktiváljuk őket és bezsebeljük az adott modul által biztosított erőforrásokat. Egy-egy kör során nemcsak azt kell eldöntened, mit szeretnél csinálni, hanem azt is, mikor, milyen sorrendben teszed meg a lépéseidet, és könnyen lehet, hogy az előre gondosan eltervezett mestertaktikádat simán keresztülhúzza valaki, mondjuk elfoglalja előled az egyik helyet egy bolygón, vagy elviszi a holdat (ezeket egyébként a modulok bizonyos elemeibe is be lehet pakolni, és így még jobban személyre szabott mechanikákat összepattintani), amire vágytál, netán pont oda épít, amit te néztél ki magadnak. Gyakran előfordul, hogy egy jól kitervelt akciót az ellenfél keresztülhúz, vagy épp ellenkezőleg, te zárod el mások elől az utat. Ez az állandó helyezkedés adja a játék feszült ritmusát, ahol minden lépés egyben üzenet is a többiek felé.
Az Androméda egyik legérdekesebb rétege a területfoglalás és az űrbéli jelenlét. Egy jól elhelyezett flotta nemcsak védelmet ad, hanem nyomást is gyakorol a környezetére. A konfliktusok nem kötelezőek, de szinte elkerülhetetlenek, és a játék pontosan annyi eszközt ad hozzájuk, hogy sose váljanak öncélúvá. A harc itt nem a pusztításról szól, hanem a pozíciókról, az erődemonstrációról és arról, hogy ki tudja ráerőltetni az akaratát a többiekre. És nem csak egymás ellen fogtok harcolni, léteznek ugyanis fosztogatók is, akik ha a hatótávukon belülre kerül egy űrhajótok, azonnal lecsapnak rátok. Ha kialakul egy konfliktus, akkor ahhoz egyébként bárki csatlakozhat, ha a balhé az űrhajói hatótávolságán belül robbant ki - így akár sokszereplős összecsapások is létrejöhetnek. Egy űrcsatában a kocka lesz az úr, de taktikakártyákkal és egyéb kunsztokkal bele lehet nyúlni Fortuna terveibe. A diadal jutalommal jár, de a vesztesek is kapnak vigaszdíjat, így simán kialakulhat olyan helyzet, hogy épp az éri meg, ha az ember elbukik egy háborús összecsapást.
A technológiai fejlődés és a motorépítés az Androméda másik tartópillére. A játék során folyamatosan fejlesztheted a frakciódat új modulokkal, amelyeket az űrállomásodra kell felépítened. Ezek a fejlesztések nemcsak erősebbé tesznek, hanem új lehetőségeket is megnyitnak, így a játék közepe és vége már egészen más arcát mutatja, mint a kezdeti óvatos tapogatózás. Az igazán jó döntések itt nem azonnal térülnek meg, hanem több körrel később, amikor egy korábban lefektetett fejlesztés hirtelen kulcsszerephez jut. Ahogy említettem, a modulokat alapvetően a visszahívás akcióval lehet aktiválni, de ha egy modulsorra raktál már egy űrhajót, akkor az adott sor többi modulegységét energiával (ez az egyik erőforrás) is aktiválni lehet, szóval ügyesen kombózva temérdek jóság hullik egyszerre az öledbe.
A pontszerzés az Andromédában több forrásból történik, és egyik sem dominálja le teljesen a többit. Lehet pontokat szerezni területkontrollal, fejlesztésekkel, teljesített célokkal és bizonyos konfliktusok kimenetelével is, ami azt jelenti, hogy a játék végéig nyitott marad a verseny. Ritka az olyan parti, ahol már félidőben egyértelmű lenne a győztes, és ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy minden játékos végig érdekelt maradjon. A játék nem bünteti azokat, akik egy körrel lemaradnak, de nem is engedi, hogy valaki hosszú ideig következmények nélkül hibázzon. Mindenesetre az öt fejlődéssávra (ebből négy tartozik az egyes modultípusokhoz, egy pedig a csatákhoz) különösen érdemes figyelni, mivel nemcsak a játékvégi pontozásnál adnak nagyon sok extra pontot, de befolyással vannak arra is, hogy a parti végén mennyi fognak érni a felhúzott fejlesztések (épületek), kapunk-e extra pontokat a megmaradt erőforrásokért, ésatöbbi. Egyébként az is egészen ötletes megoldás, hogy a szén, titán, jég, energia, és kredit mellett a kézben tartott taktikakártya is erőforrásnak számít, szóval abból is szabadon lehet vásárolni.
Mindezt tetézi az eseménypakli és a hozzá tartozó tárcsa, amelyen jól követhető, hogy bizonyos előrehaladások, kártyakijátszások és egyebek következtében, pörög előre az idő, egyre közelebb kerül az eseménypakli következő lapjának felfedése, amelynek hatására egy adott fejlődési sávon elért pozíciója tükrében mindenki extra pontokat kap, érkezik egy új planéta a csillagtérképre, kapunk még valami extra jutalmat, de mindezekkel együtt érkezik egy új, random fosztogató is, könnyen lehet, hogy egy olyan kemény ellenfél, aki hosszú időre elzárja előlünk az űr egyik szegletét.
A látványvilág kifejezetten erős. Az Androméda vizuálisan egy sötétebb, komolyabb sci-fi hangulatot képvisel, amely messze áll a steril, tiszta űrutazás képétől. A grafika, az ikonográfia és a komponensek (különösen a műanyag űrhajók és kemény karton fosztogató ellenfelek) mind azt sugallják, hogy ez a galaxis nem barátságos hely. A Gémklub kiadása minőségi anyaghasználattal és jól átgondolt magyar fordítással érkezett, ami különösen fontos egy ilyen összetett játéknál, ahol minden szövegnek és ikonnak jelentősége van. A játéktábla és a kártyák együttese egy olyan világot rajzol fel, amely könnyen beszippantja a játékosokat.
Az Androméda nem gyors játék, és ezt nem is próbálja leplezni. Egy teljes parti komoly időbefektetés, és megköveteli, hogy minden résztvevő figyeljen, tervezzen és reagáljon. Ez nem az a társas, amit fél szemmel, beszélgetés közben lehet játszani. Ugyanakkor a tempó nem válik vontatottá, mert minden körben történik valami, ami hatással van a többiekre. A játék folyamatos párbeszédet tart fenn a játékosok között, még akkor is, amikor éppen nincs nyílt konfliktus. Ez messze nem egy kezdő társas, tényleg rengeteg szabályra, egy halom mechanikára oda kell figyelni, szóval egyetlen pillanatig se lógassátok az orrotokat, ha az első pár parti alkalmából elrontotok dolgokat, szépen lassan bele fogtok rázódni. Nem árt azonban egymást segíteni, mivel itt tényleg olyan sok mindenre figyelni kell, hogy simán lehet, az ember akaratlanul is elvét valamit, elmulaszt lépni egyet felfelé a fejlődési sávon, miután megszerzett egy modult, vagy felhúzott egy épületet, nem adja be a megfelelő számú vezetőjét az aktuális épület legyártásakor, nem használja a frakciója egyedi képességét, mikor lehetősége nyílna rá. És ez egészen egyszerűen azért történhet meg, mert kismillió mechanikára kell egyszerre figyelni. Épp ez lesz az a pont, ami miatt bármennyire is kiváló társas az Androméda, nem lehet mindenkinek ajánlani, mert komplexitása egyesek számára túlzottan szorongató lehet, és épp ez pakol bele az ő szempontjukból egy extrán nagy stresszfaktort a mókába.
Az Androméda leginkább azoknak szól, akik szeretik a mély, összetett stratégiai játékokat, ahol nincs egyetlen jó megoldás, és ahol minden döntés újabb kérdéseket vet fel. Nem belépőszintű cím, de nem is öncélúan bonyolult. A szabályrendszere következetes, logikus, és néhány kör után világosan látszik, hogyan kapcsolódnak össze az egyes mechanikák. A kihívást nem a szabályok memorizálása, hanem a rendszer egészének átlátása jelenti - és itt jön be a képbe az, hogy ezer fontos dolog mellett egynél, kettőnél az ember már nem kapcsol.
Ez a játék nem akar mindenkinek tetszeni, és éppen ettől működik annyira jól. Az Androméda egy kemény, könyörtelen űrbirodalom-építő társasjáték, ahol a túlélés nem jár alanyi jogon, és ahol a győzelem mögött mindig ott lapul néhány fájdalmas kompromisszum. Ha szereted azokat a játékokat, amelyek nem fogják a kezed, hanem hagyják, hogy elbukj, tanulj és újratervezd a stratégiádat, akkor az Androméda könnyen az egyik legemlékezetesebb sci-fi társasélménnyé válhat. Nekem mindenképpen az lett, az első kicsomagolás után négy teljes napon keresztül el sem került a nappalim asztaláról a játék. Asztalból mondjuk nem árt egy méretes darab, mert az enyém sem kicsi, de az összes komponenssel együtt csak ketten fértünk el kényelmesen rajta.
Anroméda
Eredeti cím: Andromeda's Edge
Tervező: Luke Laurie, Maximus Laurie
Grafika: Sergio Chaves
Eredeti kiadó: Cardboard Alchemy
Magyar kiadó: Gémklub
Játékosszám: 2-4 fő
Korhatár: 14+
Időtartam: 80-150 perc
