A Zenit elsőre egy egyszerű, gyors sci-fi párbajnak tűnik, de néhány kör után kiderül, hogy ennél jóval több van benne. Nem akar órákig az asztalhoz szegezni benneteket, inkább rövid idő alatt ad feszült, döntésekben gazdag játékélményt. Ez már csak azért is adott, mert a játékban meglehetősen kevés az erőforrás, minden lépés számít, és folyamatosan figyelni kell arra, mit csinál a másik játékos. A történet szerint a távoli jövőben három frakció, az emberek, a robotok és az animodok osztoznak a Naprendszeren. A fejlődéshez szükséges legfontosabb energiaforrás a zenítium, ami természetesen versengést indít el. A játék célja az, hogy befolyást szerezzünk az öt fontos bolygón, és végül mi irányítsuk a szenátust.
A Zenit egyik legjobb ötlete, hogy nem pontszámolással ér véget. Nem kell a parti végén hosszasan összeadni, ki mit szerzett. Háromféleképpen lehet nyerni: három azonos bolygóhoz tartozó befolyásjelvénnyel, négy különböző bolygó befolyásával, vagy öt bármilyen befolyással. Emiatt végig figyelni kell, mert az ellenfél több irányból is közel kerülhet a győzelemhez. A játék központi része az öt bolygósáv. Ezeken mozognak a befolyáskorongok, amelyeket a saját oldalunk felé próbálunk húzni. Nem az a cél, hogy mindenhol egyszerre erősek legyünk, hanem az, hogy jól válasszuk meg, melyik bolygóért mikor harcolunk. Ha egy korong eléri a saját oldalunkat, megszerezzük az adott bolygó támogatását. Az elsőként megszerzett befolyás ráadásul bónuszt is adhat, ami új lehetőségeket nyit meg.
A körök egyszerűen működnek. Kijátszunk egy ügynökkártyát, kifizetjük a kreditköltségét, betesszük a hozzá tartozó bolygó oszlopába, majd végrehajtjuk a hatását. A döntés mégsem csak annyi, hogy kitaláljuk, az adott szituációban melyik kártya lehetne erős, mit mikor érdemes kijátszani. Lehet új kártyákat húzni, lapokat eltávolítani, áthelyezni dolgokat, vagy éppen megzavarni az ellenfél tervét. A játékban technológiai fejlesztésre is lehetőség van. Ehhez zenítiumot kell költeni, és a fejlesztések hosszabb távú előnyöket adnak. Nem mindegy, ki fejleszt előbb, mert bizonyos jutalmaknál a sorrend is számít. Ez ad a Zenitnek egy kis motorépítős réteget, de nem bonyolítja túl a játékot. Inkább arról van szó, hogy a rövid játékidő mellett is lehet előre tervezni. Fontos szerepe van az elnöklapkának is. Ha nálunk van az elnökség, több lapot tarthatunk kézben a kör végén, vagyis több választási lehetőségünk marad. Ez egy ilyen szoros játékban nagy előny. Az elnökválasztás ráadásul attól függően is jutalmaz, milyen frakcióhoz tartozó lapot áldozunk fel érte, így itt sem mindegy az időzítés.
A Zenit azért működik jól, mert kevés mozgásteret ad. Kreditből fizetünk, zenítiumból fejlesztünk, és közben az ellenfél ugyanazokért a lehetőségekért harcol. Ha túl sokáig várunk, a másik játékos könnyen előnybe kerül. Ha csak védekezünk, elveszíthetjük a kezdeményezést. A jó parti végig arról szól, hogy mikor kell támadni, mikor kell visszavenni, és mikor kell inkább egy másik bolygóra váltani. A Zenit nem sima kártyajáték néhány plusz elemmel, hanem táblás-kártyás hibrid. Lapul a dobozban egy Naprendszer-tábla, technológia-táblák, szenátustábla, ügynökkártyák, erőforrás-jelölők és bónuszlapkák. Mindez elsőre soknak hangozhat, de a játék közben jól átlátható marad.
Lehet négyen is játszani, két csapatban, de a legjobban két fővel működik. Ilyenkor a párbaj közvetlen és feszes, minden döntés azonnal hat a másik játékosra. Ugyanakkor a négyfős csapatmód jó kiegészítés, mert lehetőséget ad arra, hogy többen üljenek le mellé, de a játék igazi ereje két játékos között jön elő. A játék nem nehéz, de masszív odafigyelést igényel. Ez nem az a társas, amit beszélgetés közben, félvállról érdemes játszani. A szabályok gyorsan megtanulhatók, de a döntések fontosak, és könnyű rosszkor rossz helyre kerülni. A sci-fi téma inkább keretet ad, mint nagy történetet, aki erős narratívát és hosszú kampányt vár, nem ezt fogja megkapni. A Zenit inkább egy tiszta stratégiai alapon működő párbaj, ahol a feszültséget a lépések adják.
A Zenit azoknak lehet igazán jó választás, akik szeretik a rövid, de tartalmas kétfős stratégiai játékokat. Nem kell hozzá egész estét felszabadítani, mégis ad elég döntést ahhoz, hogy komolyan lehessen venni. A három győzelmi út miatt minden parti más irányba mehet, és az ellenfél terveit végig figyelni kell. A Zenit nem akar hatalmas sci-fi eposz lenni. Inkább egy feszes, jól felépített párbajjáték, amely kevés idő alatt is erős nyomást rak a játékosokra. Pontosan tudja, mit akar: gyors döntéseket, szoros helyzeteket és olyan végjátékot, ahol egyetlen rosszul időzített lépés is elég lehet a vereséghez.
Zenit
Eredeti cím: Zenith
Tervező: Grégory Grard, Mathieu Roussel
Grafika: Xavier Gueniffey Durin
Eredeti kiadó: PlayPunk
Magyar kiadó: Gémklub
Játékosszám: 2-4 fő
Korhatár: 12+
Időtartam: 25-35 perc