A Gyűrűk Ura társasjátékos feldolgozásainál mindig az a legfontosabb kérdés, hogy a játék tud-e valamit kezdeni Középfölde hagyatékával. Egy ilyen címnél a név önmagában is erős, de hosszabb távon csak az számít, hogy az asztalon megszületik-e az a feszültség, amely Tolkien történeteit ennyi évtized után is életben tartja. A Gyűrűk Ura - A két torony ebből a szempontból kifejezetten érdekes vállalás, mert a nagy csaták és látványos kalandok világát egy kooperatív ütésvivős kártyajátékká sűríti. Elsőre furcsa párosításnak tűnhet, játék közben viszont nagyon hamar érthetővé válik, miért illik ez a forma A két toronyhoz.
A doboz 18 fejezeten keresztül követi Tolkien második kötetének eseményeit, önállóan is játszható, így társasjátékos értelemben nem feltétel hozzá az előző rész ismerete. Témájában persze sokkal erősebben hat, ha pontosan tudjuk, miért ennyire fontos pont ez a történet Középfölde sorsában. A Szövetség felbomlott, a szereplők külön utakon járnak, közben minden döntés ugyanahhoz a nagyobb küzdelemhez kapcsolódik. Ezt az állapotot meglepően jól adja vissza egy olyan kártyajáték, amelyben a játékosok együtt dolgoznak, de korlátozott információból kell következtetniük egymás szándékaira.
Az ütésvivős alap sokaknak ismerős lehet a klasszikus kártyajátékokból. Színre színt kell tenni, az értékek számítanak, az ütést valaki elviszi, a jó játék pedig abból fakad, hogy az ember figyeli a többiek lépéseit. A két torony ezt a logikát kooperatív irányba fordítja. A cél nem egymás legyőzése, hanem az adott fejezet feladatainak közös teljesítése. Egy szereplőnek bizonyos lapokra lehet szüksége, másnak egy konkrét ütést kell megszereznie, közben a játék nem engedi, hogy mindenki egyszerűen kiterítse a kezét és közösen kiszámolja az ideális megoldást. A feszültség pont abból születik, hogy figyelni kell a többiekre, és a kimondatlan szándékokat is meg kell érteni. Ez a korlátozott kommunikáció nagyon jól passzol Tolkien világához. A két torony története tele van olyan helyzetekkel, amelyekben a szereplők csak a saját útjukat látják, mégis ugyanazért a reményért küzdenek. Frodó és Samu Mordor felé tart, Aragornék más fronton próbálnak helytállni, Rohan pedig olyan döntések elé kerül, amelyek már az egész háború menetét befolyásolják. A játék ezt a szétszakítottságot nem hosszú szövegekkel próbálja elmagyarázni, hanem a kártyák működésén keresztül érezteti. Ha egy társasjáték képes a szabályaival visszaadni a történet alapfeszültségét, akkor már sokkal többet nyújt egyszerű rajongói terméknél.
A kampányos felépítés szintén jó döntés. A 18 fejezet rövid etapokra bontja A két torony eseményeit, így a játék gyorsan elővehető, mégis marad benne történeti ív. Egy-egy parti nem igényel hosszú estét, de a fejezetek egymásra épülése miatt az ember nem puszta kártyás feladványként tekint rá. Ez különösen vonzó lehet azoknak, akik szeretik a történetvezérelt társasokat, csak ritkán tudnak leülni egy többórás nagyjáték mellé. Itt fél órában is lehet középföldei hangulatot kapni, ráadásul olyan formában, amely nem az asztal méretével, hanem a döntések sűrűségével dolgozik.
A két torony legnagyobb ereje számomra a visszafogottságában van. Nem akar mindenáron monumentális lenni, inkább arra épít, hogy néhány lapból valódi együttműködés szülessen. Egy jókor kijátszott kártya, egy tudatosan átengedett ütés vagy egy társ szándékának felismerése itt ugyanúgy adhat sikerélményt, mint más játékokban egy látványos csata. Ez a fajta hősiesség nagyon közel áll Tolkien világához, mert Középfölde sorsa sokszor apró döntéseken múlik. A játék akkor működik igazán, amikor az asztalnál ülők ráhangolódnak erre a tempóra, és elfogadják, hogy a siker nem hangos diadalból, hanem pontos együttmozgásból születik.
Természetesen az ütésvivős műfajhoz kell némi nyitottság. Aki alapból nem szereti a színek, értékek és hozzájuk kényszerek köré épülő kártyajátékokat, annak A Gyűrűk Ura-téma önmagában kevés lehet. A kommunikációs korlátok is csak olyan társaságban működnek jól, ahol mindenki hajlandó betartani őket - egyébként szerintem nem sok értelme van a dolognak. Ha a játékosok folyamatosan kijátsszák ezt a szabályt, az egész élmény elveszíti a lényegét. Ha viszont a csapat elfogadja a kereteket, A két torony nagyon szépen védekezik az ellen a gyakori kooperatív problémával szemben, amikor egy hangosabb játékos mindenki helyett dönt. Itt mindenkinek saját felelőssége marad.
A Gyűrűk Ura - A két torony azoknak lehet igazán jó választás, akik szeretik a rövid, de gondolkodós kooperatív kártyajátékokat, és értékelik, ha egy ismert történetet nem a legkézenfekvőbb irányból dolgoznak fel. Nem a látványosságával próbálja eladni Középföldét, hanem azzal, hogy a Szövetség szétszakítottságát és a közös célért vállalt bizonytalanságot játékhelyzetté alakítja. Ez merészebb megoldás, mint amit egy A Gyűrűk Ura-címtől sokan várnának, de pont emiatt izgalmas. Számomra A két torony társasjátékos változata azért tűnik erősnek, mert érti a választott történet szerkezetét. A szereplők külön úton haladnak, az információ hiányos, a siker pedig bizalmon és időzítésen múlik. Ezt egy kooperatív ütésvivős kártyajáték nagyon szépen meg tudja fogni.
Aki nagy, térképes kalandot keres, más A Gyűrűk Ura-játékban találja meg a saját számításait. Aki viszont szívesen ül le egy feszes, okosan felépített, gyorsan játszható kártyás kampány mellé, annak A Gyűrűk Ura - A két torony remek út lehet vissza Középföldére.
A Gyűrűk Ura - A két torony
Eredeti cím: The Lord of the Rings: The Two Towers - Trick-Taking Game
Tervező: Bryan Bornmueller
Grafika: Elaine Ryan, Samuel R. Shimota
Eredeti kiadó: Office Dog
Magyar kiadó: Gémklub
Játékosszám: 1-6 fő
Korhatár: 10+
Időtartam: 20 perc
