Hirdetés

A PS4 és az Xbox One még idén megkaphatják a 4K-s változatukat

|

A 4K képes, felújított konzolok még idén ősszel a boltokba kerülhetnek, de persze ez még csak pletyka.

Hirdetés

A pletyka egy szokatlan forrástól, név szerint a Forbestól származik, akiknek a Netflix jelentette, hogy szerintük még idén befutnak az átalakított konzolok.

A 2014-es CES alatt a Huffington Post jelentése szerint a Netflix fő termékigazgatója John Hunt azt állította, hogy a Sony megígérte nekik, hogy lebombázzák majd a piacot 4K képes PS4 változataikkal. A Netflix már nem akarta kommentálni a pletykát, mondván, hogy nem beszélhetnek a Sony terveiről. Kicsit késő bánat.

A Forbes szerint a képviselőjük azt állítja, Hunt abban bízik, hogy amikor “a PlayStation 4 és az Xbox One konzolok keresztülmennek a kétévenkénti hardverfrissítésen, akkor hozzáadnak majd olyan komponenseket, melyek képessé teszik majd a konzolokat a 4K-s lejátszásra”. Nem lenne meglepő tekintve, hogy a Sony már korábban is szerette volna támogatni a 4K-s felbontást, mire a Microsoft is azt válaszolta, hogy fontolgatják a dolgot.

A 4K támogatás már a legtöbb high-end PC számára elérhető, és ennek a platform fanatikusai nagyon is örülnek. A konzolos támogatás a 4K-s tévék eladásait is megdobhatja.


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)