Így változtatják meg az NPC-k a Fallout 76 játékmenetét
A Bethesda egy több mint negyedórás bemutatót hozott nekünk az érkező Wastelanders frissítésről.
A Bethesda egy több mint negyedórás bemutatót hozott nekünk az érkező Wastelanders frissítésről.
Noha lesznek olyan mentési pontok, ahol bizony utolérhet minket a Nemesis, de ha meghalljuk a megnyugtató zenét, akkor egy pár percre fellélegezhetünk.
A Bethesda nemrégiben közzétette a várva várt Doom Eternal gépigényét, és bizony komoly vasra lesz szükségünk, ha ki akarjuk élvezni az aprítást.
Még a biztonságosnak szánt szobákban sem tudunk majd elrejtőzni a monstrum elől, ha egyszer a nyomunkba ered.
A következő patch után már mi dönthetjük el, mekkora betűket szeretnénk látni a játékon belül.
Aki új szellemi terméket remélt, feltehetően érez most némi csalódást, ugyanis a Frictional Games pályafutása legnagyobb sikeréhez tér vissza.
Egyre több eseményt fújnak le, de a nyár végére tervezett kölni játékexpó még biztonságban van.
A Battlefield V rajongók már a megjelenés óta malmoznak, a DICE pedig nem siette el a dolgot, de a türelem erény.
Az Overwatch kompetitív módja új izgalmakat tartogat ettől a héttől kezdve. Már ha nem azzal a karakterrel akartál nyomulni, amelyik a ban listán végezte.
A játékban található lehetőségek jó része bemutatkozott, így akár a mászkálós, akár a csészealjas küldetésekre vagytok kíváncsiak, mindből találtok egy kicsit a videóban.
Ha mindig is görkoribajnokok akartatok lenni, akkor itt a lehetőség!
Mick Gordon összetrombitált pár tehetséges énekest, a Static-X basszerosa is beszállt a kórusba. Videón láthatjuk a munkálatokat.
Törölték a második raidet, ehelyett a felhasználók kéréseinek igyekeznek eleget tenni.
Az alap kiadáson túl három speciális változat is készül, egyik szebb, mint a másik.
A PlayStation 4-exkluzív játék új videójából a sztoriról tudhatunk meg többet.
A játék havas pályájáról tavasz alkalmából leolvad a hó.
Nem csoda, hogy eddig nem találta meg senki, de a fejlesztők valószínűleg jól szórakoztak rajta.
Megtudtunk ezt-azt az egyelőre Project Maverick néven emlegetett, kisebb hangvételű újdonságról.
Azt gondolnánk, a digitális futball nagy előnye, hogy nem születhetnek hibás bírói döntések, egy hivatalos bajnokságon azonban most bebizonyosodott az ellenkezője. Kösz, FIFA 20.
Az Activision legrosszabbul őrzött titka a Call of Duty: Modern Warfare-hez csatolt battle royale játék. Elvileg már a térkép is előkerült, pedig még be sincs jelentve.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)