Hirdetés

Ha Xbox One-on játszanál a Control új DLC-jével, megszívtad

|

Egy olyan világban, ahol már az Activision sem akar kiszúrni egyes platformok tulajdonosaival, meglepő az ilyen döntés.

Hirdetés

A tavalyi év egyik, a játékosok részéről méltatlanul kevés figyelmet kapó, ellenben több díjban is részesülő játékát, a Controlt hamarosan egy tartalmas csomaggal, egy új területtel bővíti a Remedy, mely igazán próbára tesz majd minket. Pár hónapja még azt hallottuk, hogy a játék bekerülhet az Xbox Game Pass kínálatába (a PlayStation Now előfizetők már elérhetik, de nálunk a szolgáltatás hivatalosan még mindig nem fut, és ez az xboxosokat amúgy sem vígasztalja), most meg annyira nem akar együttműködni a csapat a Microsofttal, hogy három hónapra elzárja az Xbox One-on játszókat a The Foundationtől.

Hirdetés

A Remedy, illetve a kiadó 505 Games nem csak a Sonyval barátkozott össze, de az Epic Games-szel is, így míg a DLC-t a PC-s és PS4-es játékosok március 26-án kapják meg, az Xbox One-osoknak egészen június 25-ig kell várni. Az egésznek nyilván semmi értelme; valószínűleg kevesen érzik magukat ettől kitüntetve, viszont a One-osok csalódottak lehetnek, hiszen ők is ugyanannyit fizetnek a csomagért, mégis háttérbe szorulnak. Azért legalább egy trailer érkezett, amit exkluzívan az amerikai IGN tehetett közzé.

Ti mit szóltok ehhez?

Control
Pazar harcrendszere miatt még akkor is élvezni fogod, ha nem érted, mi zajlik körülötted.
Ami tetszett
  • Élvezetes harcrendszer
  • Remekül használható képességek
  • Izgalmas lore
  • Ügyesen rétegzett tartalmak
Ami nem tetszett
  • Technikai gondok kínozzák
  • Az elsődleges cselekményszálnál érdekesebb a háttér
  • Funkciója betöltésére alkalmatlan térkép
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)