Az Epic bejelentette első hivatalos Fortnite versenyét
A 100 millió dolláros e-sport alap első darabkájáért már ezen a hétvégén megküzdenek a játékosok.
A 100 millió dolláros e-sport alap első darabkájáért már ezen a hétvégén megküzdenek a játékosok.
A klasszikus szerepjátékot hamarosan mindenhová magunkkal vihetjük.
Érdekes dolgokra bukkannak a játékosok a battle royale módban, és könnyen lehet, hogy ezek a furcsaságok a következő szezonhoz kapcsolódnak.
Kering egy videó a neten, ami azt állítja, a Fortnite új pályáját mutatja be, de a dolog ennél egyszerűbb.
Közeleg az új szezon, amire a világszerte megjelenő figurák is emlékeztetnek bennünket.
Persze nem hivatalosan, de most már tudjuk, hogy ha egyszer a Nintendo akarja, Gamecube-os játékokat is kiadhat a platformra.
A Smite alkotói ezúttal a hősalapú lövöldék piacán akartak villantani. Olvassátok el, hogy több vagy éppen kevesebb sikerrel.
Ugyanazok dolgoznak a porton, akik a Rocket League-et és a Doomot is átültették.
Modernebb köntösben tér vissza a klasszikus játék, ráadásul jövőre még egy vadonatúj részt is kapunk.
Hamarosan új platformokon is kinyílik a pofonzsák, ugyanis néhány héten belül konzolokra is megérkezik a Bud Spencer & Terence Hill - Slaps and Beans.
Hamarosan ismét kikerül a játékból, de könnyen lehet, hogy nem kell sokáig nélkülöznünk.
A Bethesda fejese gyakorlatilag ezzel indokolta meg azt, hogy folyamatosan újabb platformokra jelenik meha játék.
A GameStopnak nagyon jól jött az E3-as prezentáció. Azóta csak úgy repülnek le a polcokról a gépek.
Még mindig többen dőlnek be a könnyű győzelem és az ingyen pénz ígéretének, mint hinnénk.
A THQ Nordic bejelentette a rendőrös-menedzselős / taktikai RPG hibrid megjelenési dátumát.
Most aztán elengedhetik a játékosok a fantáziájukat, a lehetőségek tárháza gyakorlatilag határtalan.
A kiadó komoly kínálattal készül a kölni expóra, és egy meglepetést is ígér.
Ezzel a vadonatúj csúzlival igazi gengszterekké válhatunk a battle royale meccsek során.
Rettentő ironikus, ami jelenleg a switches kalózok világában történik.
A Minecraft alkotók kreativitásának nincsenek határai, a The Witcher világa pedig önmagában is egy csoda. Csak jó sülhet ki ebből.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)