Modern Combat 5: Blackout, Detective Grimoire - a nap mobiljáték leárazásai
A Windows Phone-osok ma különösen jól járnak, az iOS-esek és androidosok pedig egy-egy közepesen hosszú listát kapnak, jónéhány ingyenes app-pal.
A Windows Phone-osok ma különösen jól járnak, az iOS-esek és androidosok pedig egy-egy közepesen hosszú listát kapnak, jónéhány ingyenes app-pal.
Úgy látszik a Rockstarral való pereskedés közben Lohan kisasszony annyira megszerette a játékvilágot, hogy saját mobilos címet dobott a piacra. Nem ez lesz az év játéka, az egyszer biztos.
Ez az utolsó hét, hogy adakozhattok a kalandjátékok egyik lovagjának, hogy az elkészíthesse legújabb agyszüleményét.
A The Witcher 3: Wild Huntot ugyan elhalasztották, de azért nem maradunk teljesen Witcher nélkül. Eközben Lara több fronton támad, és jött egy Hobbit akciójáték is.
Mobilra ugyan még nem jelent meg a Lara Croft and the Temple of Osiris, de az elődje, a Guardian of Light igen - le is árazták gyorsan.
Ha már év játéka lett, a Threes! ára is zuhant mind iOS-en, mind Androidon, és ma is nagy a kínálat.
Az Apple összegyűjtötte, melyek voltak 2014 legjobb mobilos játékai, néhány fejlesztő pedig ennek örömére le is árazta sajátjait.
Az Apple bemutatta a Best of 2014-es listáját iTunes-on és egészen meglepő lehet, hogy mely alkotások nyerték a különböző kategóriákat.
A SEGA nagyon belendült, a legtöbb leárazást ma neki köszönhetjük, de mint mindig, akad más is.
Méltó módon búcsúztatjuk december első hetét, a Mikulás is akciós játékokat hozott.
Két Sonic játékot is leáraztak ma, de többek között a Crazy Taxi és az Alien Tribe 2 is olcsóbban szerezhető be.
Az Avenged Sevenfold játéka is olcsóbb ma, sok más egyéb mellett.
A Black Isle Studios zseniális klasszikus szerepjátéka új, mégis toldozott és foldozott köntösben tér vissza. Lássuk hát, hogy milyen munkát végeztek a BioWare egykori munkatársai.
Tim Schafer Broken Age című játékának második fele már hamarosan megérkezik közénk. Lassan, de biztosan.
Decembert is rengeteg leárazással kezdjük, elsősorban az androidosok spórolhatnak ma nagyon sokat.
Úgy tűnik, a Nintendo valóban az okostelefonok és táblagépek felé nyit, de nem úgy, ahogy vártuk - friss információk szerint jön a hivatalos Game Boy emulátor.
A mai lista csak kicsivel rövidebb a tegnapinál, a hétvégébe is átlógó leárazássorozat következő állomásán is elköltöttük a karácsonyra tartogatott pénzünket.
Mobiljátékként támad fel hamvaiból az 1986-ban Amigára megjelent stratégia, a Defender of the Crown.
Holnap végre eljön a nagy nap, amit abból is láthattok, hogy ma több mint harminc alkalmazás ára csökkent: ha most sem találtok semmit, akkor nagyon különlegesek az igényeitek.
Az Oddworld: Stranger's Wrath furcsa világába már nem csak konzolokon, de okostefonokon és táblagépeken is beléphetünk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)