PCW logó
PCW

Véget ért Kapu Tibor rehabilitációja, hamarosan hazautazhat

|

Az űrutazás utáni folyamatot a Semmelweis Egyetem szakemberei is felügyelték.

Sikeresen lezárult a minap a Nemzetközi Űrállomáson járt magyar űrhajó, Kapu Tibor rehabilitációja - írja a HVG. Az aktív szakaszt Houstonban zongorázták le, de a folyamatot a Semmelweis Egyetem szakemberei is felügyelték a helyszínen, hiszen a kiválasztásban és a felkészítésben is ők játszották a meghatározóbb szerepeket. A Semmelweis húsz tanszéke és klinikája vett részt az űrprogram multidiszciplináris orvos-egészségügyi hátterének biztosításában.

"Nagyon komoly egyetemi összefogás eredménye, hogy a jelöltek egészségügyi szűrése és kiválasztása, valamint sportegészségügyi felkészítése döntően a Semmelweis Egyetem munkájára épült" - fogalmazott Merkely Béla rektor.

Az Axiom-4 küldetés során Kapu Tibor két, az egyetem által kezdeményezett kutatást vitt fel a Nemzetközi Űrállomásra. Az egyik lényege az űrutazás során fellépő szív- és érrendszeri, illetve az egyensúlyszervi problémák távolsági monitorozására volt, míg a másik egy nanoszálalapú szemészeti gyógyszerformuláció alkalmazásának vizsgálata volt súlytalanságban.

Az űrhajós 18 napot töltött az ISS-en, ahol egyébként társaival együtt több mint 60 kísérletet végeztek el. A kemény melót egy hosszabb rehabilitáció követte, de Kapu Tibor hamarosan, augusztus közepén végre hazautazhat Magyarországra.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe a GSPlus.hu-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)