PCW logó
PCW

Tovább csökken a magyar tévé-előfizetések száma

|

Egyre erősebb hazánkban is a streaming, főleg a fiatalok fordítanak hátat a hagyományos tévének.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb reprezentatív felméréséből kiderült, hogy továbbra is folytatódik a tendencia, mely szerint egyre több magyar háztartás pártol át a hagyományos tévé-előfizetésekről a streamingre, vagyis olyan platformokra, mint a Netflix, a Disney+, vagy épp az HBO Max.

A televíziós előfizetések csökkenése 2021 óta figyelhető meg, korábban 3,7 millió előfizető volt az általános, azóta azonban számuk apadásnak indult. 2023 közepére már 175 ezerrel, vagyis 5 százalékkal kevesebb előfizetőről beszélhetünk.

A magyar háztartások 44%-a nézett már valamilyen mozifilmet vagy tévésorozatot streamingen keresztül, ami annak tükrében nem is csoda, hogy egyre több a magyar felirattal, sőt akár szinkronnal is ellátott tartalom a fentebb említett platformokon. 

Demográfiai téren nem okozott meglepetést az NMHH felmérése, hiszen a fiatalabb, vagyis 30 és 39 év közötti felnőttekkel vagy szülőkkel rendelkező háztartásoknak 54 százaléka fizetett már előre valamilyen streamingszolgáltatásra, míg a 60 év felettieknek mindösszesen csak a 19 százaléka. Nincs semmi megdöbbentő abban sem, hogy a jó anyagi helyzetű családok esetében az arány 65 százalék, míg a rosszabb anyagi körülmények között élőknél csak 19. Nyilván az utóbbi csoportnak nem az a legfontosabb, hogy látja-e a legújabb Netflix-sorozatot. 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)