PCW logó
PCW

A Samsung a tengerre akar adatközpontokat építeni

|

A techipar óriásai alternatív megoldásokat keresnek, ahogy a települések egyre kevésbé lelkesek a központok kapcsán.

Ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia megfelelően működhessen rengeteg adatra van szüksége. Ezt adatközpontok szolgáltatnák, de ezek a központok brutális energiaigénnyel dolgoznak, ráadásul a hűtés kedvéért iszonyatos vízmennyiséget vonnak el a településektől. Ahogy egyre nehezebb helyet találni a központoknak, a techipar óriásai úgy próbálnak leleményesebb megoldásokkal előállni.

Miközben Musk az űrbe költözne, a Samsung a tengereket célozta meg. A Samsung Heavy Industries azt tervezi, hogy már 2028-ban vízre eresztik az első adatközpontot a Seoul Economic Daily jelentése szerint.

Az első ilyen központ egy parthoz közeli uszályon működne, ami a szárazföldről kaphatna energiaellátást az adott település hálózatától. Ez persze csak egy ideiglenes megoldás: hosszú távon az lenne a cél, hogy a tenger belsőbb részeiről üzemelhessenek ezek, ahol bőségesen áll rendelkezésükre terjeszkedéshez szükséges tér, hűtéshez szükséges folyadék, valamint különböző energiaellátási opciók is.

Persze a tengervíz ártalmas a hardvereknek, továbbá a kábelelvezetés is problémás. A tengeri adatközpontoknak megvannak a maguk nehézségei, épp úgy, ahogy az űrbe telepített vagy víz alá rejtett koncepcióknak is. Meglátjuk, hogy melyik lesz a könnyen kiépíthető és fenntartható megoldás a jövőben.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)