PCW logó
PCW

A világ egyik legnépszerűbb játéka mesterséges intelligenciával igyekszik védeni a játékosait

|

Megjöttek a konkrétumok azzal kapcsolatban, hogy a Roblox hogyan fogja lekorlátozni a közösségi eszközöket.

A Roblox tegnap bejelentette, hogy sok tervezgetés és fontolgatás után decemberben elkezdik ténylegesen bevezetni az új kormeghatározásos megoldásukat. Az év utolsó hónapjának első hetétől Ausztáliában, Új-Zélandon, és Hollandiában csak akkor férhetnek majd hozzá a játékosok a csevegő funkcióhoz, ha végigmennek egy AI korfelismerő eljáráson. Itt meg kell mutatnunk magunkat a kamerának, ami majd eldönti, hogy elmúltunk-e 18 évesek.

Amennyiben az AI rendszer szerint túl vagyunk a korhatáron, úgy cseverészhetünk majd felnőttekkel. Amennyiben az AI szerint gyerekek vagyunk, úgy csak más gyerekekkel chatelhetünk majd, ezzel megóvva a kiskorúakat a felnőttekkel való interakciótól.

A funkció egyelőre csak a fenti országokban lesz aktív, de 2026. elején a világ többi országánál is elkezdik majd bevezetni ezt. A Roblox szerint ez egy innovatív eljárás, ami segíti majd a közösségeket, hogy a különböző korcsoportok megtalálhassák egymást, és azok biztonságos közösségeket építhessenek maguk köré. A vélemények megoszlanak erről, és még a szülök között sincs mindenki lenyűgözve attól az ötlettől, hogy a gyerekeikről készítsen videót egy játékcég AI robotja. Akárhogy is, a Roblox Corporation decemberben el fogja kezdeni a megoldás élesítését.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)