PCW logó
PCW

PocketBook Era teszt - egy e-book olvasó, ami beszélni is tud

|

Az Amazon melletti egyik legnépszerűbb e-book gyártó új modellje nem csupán kijelzőben erős, hangoskönyvként is bevethető.

Érdekes jószág az e-könyvolvasó: sokan azt várták, hogy a tabletek megölik, vagy egyszerűen az emberek nem kapnak rá, mondván a hagyományos könyv varázsát nem fogja feladni az, aki szeret olvasni. Aztán tessék, eltelt közel 15 év és a e-book readerek, vagyis olvasók továbbra is velünk vannak, sőt, aktívan folyik a fejlesztés és érkeznek az újabb modellek. A kategória egyértelmű uralkodója az Amazon, amely a Kindle szériával sok-sok éve toronymagasan vezeti az eladási listákat.

Miközben azonban az Amazon a Scribe-bal a nagyobb képátló és az írásfelismerés felé vette az irányt, a másik nagynak tekinthető gyártó, a PocketBook egy újabb, kicsi modellel jelentkezett. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy a PocketBooknak már van nagy képátlójú modellje, méghozzá kettő is InkPad Lite és InkPad X néven. Most azonban a terep a PocketBook Era modellé, amely kicsi, könnyű és néhány komolyabb extrával próbál a Kindle Paperwhite fölé nőni.

Olvasásra született

A PocketBook Era egy kifejezetten kicsi, vékony és könnyű e-könyv olvasó: mindössze 7,8 mm vastag és 228 g - akár egy közepes méretű mobiltelefon. Persze a képátlója sokkal nagyobb, 7 colos és az E Ink Carta 1200-as panelt alkalmazza. Ez 300 dpi felbontást ad 1264×1680 pixelszám mellett. Természetesen szürkeárnyalatos kijelzőről van szó, ám a világítás nem maradt el: a SMARTlight elülső világítás (ugyebár az e-könyv olvasóknál nem háttérvilágítás van, ami fárasztja, rontja a szemet) több lépésben szabályozható, de választhatod az automatikus fényerőszabályzást is. Ehhez tartozik a színhőmérséklet állításának lehetősége, így kellemes, meleg fehéret is választhatsz, ami jobban kíméli a szemet.

Ezt is lehet automatikusra venni, ám tapasztalatunk szerint mind a fényerő, mind a színhőmérséklet automatikus szabályzása szoftverfrissítésre szorul, mert sötétben szinte teljesen lekapcsolta a világítást, manuálisan kellett korrigálni. A PocketBook Era IPX8-as besorolású, vagyis por- és vízálló, ami ma már elvárható a magasabban árazott e-könyv olvasók világában. A gyártó ezt még megfejelte egy speciális matt réteggel, amitől a kijelző szinte egyáltalán nem csillan be még direkt napfény mellett sem, sőt, a karcokat is jól viseli, cserébe viszont kissé tompa, fátyolos a kép.

Az Era a PocketBookok szokásos menüjét kapta, ami kissé eltér a Kindle-ön megszokottól, de praktikus és nem nagyon lehet eltévedni benne. A lapozás, menü, ki/bekapcsolás mind az oldalsó gombokkal érhető el, de a kijelző is érintésérzékeny, így itt is kiadhatod a fontosabb parancsokat. Szándékosan nem írtam, hogy "jobb oldali gombok", ugyanis bal kézbe is foghatod az Era-t, sőt, a készülék fel is ismeri, ha elforgatod és automatikusan ehhez igazítja a kijelző tartalmát. Ez mindössze oldalra fekve zavaró, de szerencsére ki is lehet kapcsolni. Az Era modellt kétmagos, 1 GHz-es SoC hajtja 1 GB RAM-mal és 16 GB tárhellyel, amire azt mondhatnánk, hogy irreleváns adat,

hiszen mikor volt az téma, hogy egy könyv gyors, avagy lassú?

Azonban az e-könyveknél igenis számít a lapozás sebessége, a menü előhívásának tempója, a navigálás, márpedig ez a PocketBook Era esetében feltűnően lassú. Többször előfordult, hogy kétszer nyomtam meg a menü gombot, mert azt hittem, elsőre nem regisztrálta a gombnyomást az eszköz. A lapozás sem kimondottan gyors, és ez sokak számára zavaró lehet. A töltést Type-C porton tudod megejteni, amelyet a készülék oldalán helyeztek el, míg a hangszóró alulra került. Szintén a Type-C portot kell bevetned, ha kábeles hangkimenetet szeretnél, ehhez találsz a dobozban egy Type-C - jack átalakítót.

Szóljon hangosan a könyved!

A PocketBook Era azonban több, mint egy szimpla e-könyv olvasó. A fémkeretes készülék ugyanis hangszórót is kapott, sőt, a Wi-Fi mellett BT-modul is került bele, így még a fülhallgatódat, hangszóródat is rápárosíthatod és hangoskönyveket is meghallgathatsz vele. Erre külön menüpont szolgál, és természetesen a magyar hangoskönyvekkel sem akad gondja. A menü amúgy szintén magyar, ám a szövegeknél elérhető szótárnál nem támogatja a magyar nyelvet. Szövegfelolvasásra is kérheted kütyüdet, ahol alapértelmezetten egy angol hangszintetizátor érhető el, ám újabb nyelveket is letölthetsz a menüből. Itt két magyar lehetőség is adott: Kinga és Attila.

A teszt során meglepően szépen olvastak fel a kiszemelt könyvből mindketten, a szintetizálás kisebb döccenőket leszámítva folyamatos volt. A hanglejtésre is igyekeztek figyelni, helyesen olvasták a dátumokat és néhány angol tulajdonnevet is, de ha azt tervezed, hogy a könyveket majd így fogod élvezni, tegyél le róla, a monoton felolvasás semmiképp sem helyettesítheti a hangoskönyveket - még szerencse, hogy ezeket is támogatja az Era.

A jegyzetelés is megoldott, de ne úgy tekints rá, mint egy naplóra, vagy hatékony jegyzetelő eszközre - inkább könyvekben, írásokban tudsz kijelölni szövegrészeket, egyes elemekhez megjegyzést fűzni az ujjbegyeddel - ezeket az Era szépen el is menti és listázza.

Érdemes megvenni?

A PocketBook Era sok mindent kínál, többnyire jó minőségben. A kijelző felbontása jó, az előtérvilágítás kellően erős tud lenni és a SMARTlight is hasznos, bár az automatikus szabályzás még nem tökéletes. A Wi-Fi hálózatra csatlakozva sok kényelmi funkciót elérsz, így könyváruházat, PC-ről küldést (Send-to-PB) és Dropbox integrációt. Van jegyzetkezelés, hangoskönyveket is hallgathatsz, ehhez kapóra jöhet a BT-modul és néhány alkalmazást is futtathatsz, amelyek között van böngésző, szótár, RSS-olvasó, naptár, számológép, valamint néhány szimpla játék (például sakk).

Az Era előnye még az IPX8-besorolás, a javított karcállóság (bár ezt nem teszteltük és valljuk, hogy egy tok mindenképpen indokolt bármelyik e-könyv olvasóra), a jó üzemidő és a fent már felsorolt sok-sok funkció. A másik serpenyőben ott a fátyolosabb kép (e-könyv olvasóhoz szokott szem könnyebben észreveszi), a magas ár és a lassúság - ennyi funkcióhoz nagy szükség lenne a fürgébb működésre.

Ha nem szeretnél Amazon Kindle-vonalon indulni, a PocketBook mindenképpen jó alternatíva, az Era pedig ideális méretben kínál nagyon sok mindent - csak ne legyél türelmetlen.

PocketBook Era
Ár: 83 900 Ft
Ha nem szeretnél Amazon Kindle-vonalon indulni, a PocketBook mindenképpen jó alternatíva, az Era pedig ideális méretben kínál nagyon sok mindent – csak ne legyél türelmetlen.
Ami tetszett
  • nem tükröződik
  • hangoskönyv-kezelés
  • 23 fájlformátum támogatása
  • Wi-Fi, BT és hangszóró
  • IPX8
  • sok funkció magyar nyelven is!
Ami nem tetszett
  • lassú
  • kissé fátyolos kép
  • magas ár
  • Teljesítmény:

    6

  • Ár/Érték:

    7

  • Anyagminőség:

    8

  • Extra funkciók:

    9

  • Kijelző:

    7

  • Szoftver:

    9

  • Akkumulátor:

    9

  • Kinézet:

    8

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)