PCW logó
PCW

Lemondott az OpenAI igazgatótanácsának egyik tagja az Epstein-ügy miatt

|

Larry Summers korábban az Egyesült Államok pénzügyminisztere és a Harvard Egyetem elnöke volt.

Larry Summers, a volt amerikai pénzügyminiszter és Harvard-rektor, lemondott az OpenAI igazgatótanácsában betöltött pozíciójáról, miután nyilvánosságra került a Jeffrey Epsteinnel folytatott levelezése. Úgy döntött, hogy felfüggeszti minden nyilvános szerepvállalását a botrány következményeként, ugyanakkor a Harvardon továbbra is tanítani fog. Az OpenAI igazgatótanácsa tiszteletben tartja döntését, és köszönetet mondott az eddigi hozzájárulásáért.

Kettejük ismeretsége a 2000-es évek első feléig nyúlik vissza, amikor Summers a Harvard elnöki pozícióját töltötte be. Ez idő alatt Epstein több tízmillió dollárral támogatta az egyetemet, ahol saját irodát is biztosítottak neki, Summers pedig, aki repülési nyilvántartások szerint megfordult a milliárdos magángépén, azt követően sem szakította meg fele a kapcsolatot, hogy Epsteint 2008-ban elítélték, amiért egy kiskorút prostitúcióra bírt rá.

A dokumentumok szerint a nős Summers 2018-ban és 2019-ben párkapcsolati tanácsokért fordult Epsteinhez, amikor viszonya volt egy másik nővel. Epstein a levelezésben magát Summers szárnysegédjeként emlegette. Az utolsó levélváltásra 2019. július 5-én, egy nappal Epstein letartóztatása előtt került sor. A milliárdost ekkor már kiskorúak szexuális kizsákmányolásával, bántalmazásával és szexkereskedelmi hálózat működtetésével is megvádolták, de a perre már nem kerülhetett sor, mert alig egy hónappal később öngyilkos lett a cellájában.

Mivel Jeffrey Epstein bizonyítottan sok befolyásos emberrel állt kapcsolatban, vezető politikusokkal éppúgy, mint az üzleti világ, azon belül is kiemelten a techszektor elitjével, és a feltételezések szerint közülük számosan érintettek lehetnek az üzelmeiben, az amerikai közvélemény régóta követeli az ún. Epstein-akták nyilvánosságra hozatalát. Erre végül a napokban Donald Trump is rábólintott.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)