PCW logó
PCW

Mihalik Enikő nevét viseli egy kisbolygó

|

Az ígéret szép szó, tartja a mondás, Kiss László csillagász pedig igenis tartani akarta a szavát.

A Mars és a Jupiter pályája között található egy apró kisbolygó (629141), amivel kapcsolatban Kiss László csillagász osztott meg egy apró, de fontos hírt. Az égitestet ugyanis elnevezte Mihalikenikőnek egy ígéret kapcsán. A sztori még az RTL Árulók - Gyilkosság a kastélyban című műsorában kezdődött, ahol a fizikus, és Mihalik Enikő modell játékostársak voltak.

"Amikor száműztük a Kerekasztalnál, megígértem. A karácsonyfa alá még éppen befér ez a kb. 2-3 km-es krumpli a Mars és a Jupiter pályája között, meglepően nagy, 26 fokos pályahajlással. Az 1900-as évek utolsó éjszakáján találtuk Krisztiánnal és mára kapta meg végső elnevezését a modern csillagászati nómenklatúrában. Enikő, innen is bocs, de gyanús voltál"

- írta László.

A 24.hu jelentése szerint a szakmai bejelentő kiadványban is megjelent már Kiss László - Sárneczky Krisztián bejegyezése, így a Mihalikenikő név hivatalossá vált. A srácok érvelése annyi volt, hogy Mihalik az ország egyik legnépszerűbb modellje, aki szorosan együttműködik a UNICEF-fel, és több jótékonysági rendezvényen is részt vett. Ezek után valószínűleg kevesen fognak belekötni az elnevezésbe.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)