PCW logó
PCW

Meghackelték a Blaha Lujza téri megálló hangszóróját, amiből tömény zsidózás ordított

|

Hackertámadás miatt pislogtak nagyot a villamosra váró utasok a Blaha Lujza téren.

A Telex egyik olvasója lett figyelmes arra ma délelőtt, hogy a Blaha Lujza téren, egészen pontosan a 4-es, 6-os villamos Nyugati Pályaudvar felé közlekedő járatainak megállójában az egyik hirdetőtáblára szerelt fekete hangszóróból egy kőkemény zsidózással tarkított szöveg hallható. 

A reklámtábla és az ahhoz tartozó hangszóró a JCDecaux nevű reklámcéghez tartozik, ők számoltak be arról, hogy hackertámadás érte az eszközt, a hibát el is hárították. Felvétel azért így is maradt az esetről az utókornak, ezt alább találjátok.

A hangosbemondóból egyébként kétféle szöveg váltogatta egymást, általában épp akkor, amikor befutott egy új szerelvény a megállóba. Az egyikben egy ismeretlen férfi azt ecsetelte trágárkodás közepette, hogy az ügyészség és a rendőrség vezetői is zsidók, a másikban pedig arról volt szó, "mi lenne", ha Polgár Tamás aktivista, ismertebb nevén Tomcat lenne az ország miniszterelnöke - a válasz szerint "zsidó hullákkal és falhoz csapkodott csecsemőkkel" lenne tele minden.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálatot indított az ügyben. 

Nyitókép: Telex.hu / YouTube

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)