PCW logó
PCW

Kipróbálták, de végül nem lesz Apple Pencil a hajlítható iPhone-hoz

|

Az Apple egy rövidebb, mágnesesen tölthető Apple Pencilt tesztelt, de végül több bajt csinált, mint amennyit megoldott.

Mark Gurman, a Bloomberg újságírója szerint az Apple működő prototípust készített egy kifejezetten a hajlítható iPhone-hoz tervezett Apple Pencilből. A stylus rövidebb és zömökebb lett volna az iPadekhez készült változatoknál, oldalirányban, mágnesesen kapcsolódott volna a telefonhoz, és ezen keresztül tölthette volna magát.

Az Apple azonban állítólag elvetette a ceruza első generációs bevezetését, mert a telefonhoz igazított Pencil akadályozhatta a nyitogatást.

Arról nem beszélve, hogy a hajlítható belső kijelző nagyon érzékeny, amit körömmel is meg lehet karcolni és valami hasonlóra juthatott az Apple is. A beszámoló alapján nemcsak a készülék mellé csomagolt tartozékról mondhat le az Apple, hanem az első hajlítható iPhone valószínűleg a jelenlegi Apple Pencileket sem támogatja majd.

Ez igazából a legtöbb embernek nem lesz akkora baj, csak azoknak fog fájni, akik azt remélték, hogy egyetlen készülékkel kiváltják az iPhone-jukat és iPad minijüket. Egyébként Steve Jobs örökségéhez sem passzolna egy stylus, mert az eredeti iPhone 2007-es bemutatóján még eléggé gyűlölte a mobiltelefonos érintőceruzákat. 

Az Apple hivatalosan szeptember 9-én, magyar idő szerint 19 órakor tartja következő bemutatóját, de egyelőre azt is csak sejtjük, hogy itt mutatkozik majd be az iPhone Ultra és új iPhone-család legalább egy része.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)