PCW logó
PCW

Hollywood legnagyobb ügynöksége is harcba száll az OpenAI ellen

|

Gyülekeznek a sötét fellegek Sam Altman csodálatos új videós alkalmazása körül.

"A SÚRLÓDÁS MÉRTÉKE FONTOS, SAM!"

- kiáltotta a mikrofonba Hank Green a Sora alkalmazás láttán.

Az OpenAI kiengedett a vadonba egy új modellt, ami ijesztően élethű videókat képes generálni, aztán közzétenni azt a világ minden fogyasztója számára. Ezt ráadásul úgy sikerült összeraknia, hogy átugrotta a szokásos jogvédelmi eljárásokat, és lehetővé tette mindenkinek, hogy közismert franchise-ok karaktereit és elemeit használhassa fel az összetákolt anyagaiban. A fenti videóban Hank egy "per-mágnesként" hivatkozott a szoftverre, és nem téved. Az öltönyös jogászok épp nagyon sok pénzt kapnak azért, hogy fogást találjanak az OpenAI-on, a következő a ringben pedig nem más, mint a CAA, Hollywood vezető ügynöksége.

"A CAA megingathatatlanul kitart az alkotók védelme mellett. Az új technológiák felelőtlen használata következményeket von maga után, melyek jóval távolabbra nyúlnak, mint a média vagy a szórakoztatóipar. Komoly, káros kockázatot hozhat ez személyeknek, cégeknek, és a globális társadalomnak. Tiszta sor, hogy az OpenAI/Sora szignifikáns veszélynek teszi ki klienseinket és a szellemi tulajdonaikat."

A CAA szerint az AI vállalat teljesen figyelmen kívül hagyja az alkotók alapvető jogait a saját alkotásaikkal kapcsolatos engedélyek irányítására, és a megfelelő kompenzációban való részesítésre. Ez a minimum, ami elvárható lenne, és a CAA felháborítónak tartja, hogy az OpenAI ennyit sem képes garantálni a jogvédett elemek tulajdonosainak. Az ügynökség most együtt dolgozik különböző szakszervezetekkel és képviselőkkel a megfelelő megoldások megtalálásban, de azt is hozzátették, hogy nyitottak az OpenAI felé is, amennyiben a vállalat hajlandó bármilyen opciót kínálni nekik.

A Sora 2 egy "opt-out" megoldást használ, ami azt jelenti, hogy a különböző jogvédett elemek tulajdonosai kérhetik a generatív algoritmusból való kizárásukat, de az alapvetés szerint a motor a pokémonoktól a Trónok harca sárkányokig bármit felhasználhat. Mindezt ijesztő hitelességgel és könnyedséggel teszi, olyan szinten, hogy már a világ legnagyobb YouTube videósa is a munkáját félti.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe a GSPlus.hu-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)