PCW logó
PCW

A Google épp 10 milliárd dollárt áldozna indiai adatközpontok felépítésére

|

Ahogy a tech-óriások az AI modelljeiket táplálnák, úgy növekszik az igény hatalmas központokra és azok ellátására.

A keresőóriás az eddigi legnagyobb indiai befektetésére készül: három adatközpont-kampuszt megépítését tervezi Visakhapatnam környékén. A cél az lenne, hogy az épületeket Adavivaram, Tarluvada és Rambilli falvaiban rakják le, és a konstrukciók együttesen 1 gigawatt energia kapacitással rendelkezhessenek.

Ez egy nagy küldetés, amihez rengeteg infrastrukturális alapot kell felhúzni. A Google le akar fektetni három tengeralatti kábelt, fel akarja építeni az ezekhez szükséges állomásokat, le akar fektetni optikai kábeleket, hálózati ellátást, és rengeteg egyéb alapelemet. A jelenlegi tervek szerint a központok 2028. júliusára lehetnek üzemképesek, de nyilván ez csak optimista becslés.

A megállapodásokat elvileg október 14-én fogják aláírni, amikor a Google vezetősége asztalhoz ül majd Andhra Pradesh indiai állam információ technológiai miniszterével, Nara Lokesh-sel. Az állam nagyon lelkesnek tűnik a projekt kapcsán, ahogy a közelmúltban sorra módosítottak törvényeket, melyek megnehezítették volna a tech óriásoknak benyomulását.

Az indiai kormány szeretné felpörgetni az ország AI lehetőségeit, és technológiai növekedését. A Google-nek van másik 11 országban is adatközpontja, de nagyon úgy tűnik, hogy a sorba hamarosan India is beállhat majd.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe a GSPlus.hu-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)