PCW logó
PCW

Egyelőre nem tért még magához az ipar, az akkumulátorgyártás bajban van

|

Az akkumulátorok gyártásánál 20 százalékos éves visszaesést mértek, ami magával rántotta a villamos berendezések gyártását is.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján továbbra sem tudott érdemben magához térni a hazai ipar. 2025 júliusában a teljes ipari termelés volumene 1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől, miközben az előző, gyenge júniusi hónaphoz képest mindössze 2 százalékos növekedést mutatott. A feldolgozóipar teljesítménye 0,5 százalékkal, az ipari export 1,3 százalékkal zsugorodott éves szinten.

A legnagyobb exportáló ágazat, a járműgyártás esetében 1,5 százalékos visszaesés történt, ami komoly hatással volt az összképre, hiszen ez a terület önmagában a feldolgozóipari kivitel harmadát adja. A visszaesést részben ellensúlyozta, hogy a számítógépek, elektronikai és optikai termékek exportja 16,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a számítógépek és perifériák gyártása kiugró, 60 százalékos bővülést produkált.

Az ipar egyik kulcsterületének számító akkumulátorgyártás viszont komoly gondokkal küzd, 20 százalékos éves visszaesést mértek, ami magával rántotta a villamos berendezések gyártását is. Ez az ág a feldolgozóipar közel tizedét adja, és most 8,3 százalékos zsugorodást mutatott. Ugyanakkor a villamos motorok és áramelosztó készülékek gyártása 6,8 százalékos növekedést ért el.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)