PCW logó
PCW

Villámgyorsan töltődik, és nagyon lassan degradálódik az új csodaakkumulátor

|

Hatalmas techcégek dolgoznak azon, hogy tömeggyártásra alkalmassá tehessék a szilárdtest akkumulátorokat, de egy apró finn startup megelőzte őket.

A CES 2026 eddig rengeteg meglepetést (és AI-barátnőt) hozott, de az emberiség mindennapjait talán a Donut Labs újdonsága befolyásolhatja a legjobban. A finn startup előállt a saját szilárdtest akkumulátorával, és elmondása szerint készen áll annak tömeggyártására és beépítésére.

A szilárdtestes megoldás nagyobb energiasűrűséget, biztonságosabb használatot, gyorsabb töltést és hosszabb életciklust ígér. Az egyetlen probléma vele jelenleg, hogy a gyártása rendkívül költséges, és a technológiának finomításra van szüksége a széles körű használathoz. A Donut Labsnak látszólag ez már nem okoz gondot.

A cég a Verge Motorcycles elektromos motorjaiba fogja beépíteni az új tárolóit, és ezek, a vállalat ígéretei szerint, már az év első három hónapjában fel is bukkannak majd a járgányokban. Az új technológiának hála kevesebb mint 10 perc alatt feltöltődnek, amivel akár 600 kilométeres hatótávot is elérhetnek. A Donut Labs a WATT Electric Vehiclesszel is együttműködik egy villanyautó-platform bemutatásán.

Nagyon szép ígéretek ezek, de sokan szkeptikusan reagáltak a cég közleményére. Jelenleg olyan nevek próbálják optimalizálni a szilárdtest akkumulátorokat, mint a Toyota, a Samsung SDI, a CATL, a Nissan és még fél tucat vállalatóriás, és ezek sem tudnak elképzelni 2027-nél korábbi piaci bevezetés t, de a 2030-as év reálisabb. Akárhogy is, a Donut Labs ígéreteit könnyű lesz leellenőrizni, hiszen a következő 3 hónapban fel kell majd mutatnia valamit.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)