PCW logó
PCW

Így próbálja kettétörni az internet az Iphone Airt

|

De úgy látszik, hogy az Apple ultravékony telefonja elpusztíthatatlan

Az új iPhone Air mindössze 5,7 milliméter vastag, vagyis vékonyabb, mint a Samsung Galaxy S25 Edge. A papírvékony kialakítás miatt sokan attól tartottak, hogy az első erősebb nyomás hatására meghajlik vagy eltörik, főleg az iPhone 6 Plus fiaskója után. Most azonban, hogy a készülék megérkezett az első felhasználókhoz és tesztelőkhoz, kiderült, hogy az iPhone Air gyakorlatilag hajlíthatatlan.

A YouTube-on és a TikTokon már sorra jelennek meg a hajlító- és töréstesztek, ahol sokszor egészen extrém módszerekkel próbálják tönkretenni a telefont. Van, aki asztal széléhez nyomja teljes erőből, más kalapáccsal püföli, de mindeddig senkinek sem sikerült maradandó kárt tenni benne.

A kínai Mediastorm YouTuber például egy tudományosabb megközelítést választott, géppel tesztelte az iPhone Airt és összehasonlította az iPhone 6 Plusszal. Érdekesség, hogy míg a 6 Plus látványosan eldeformálódott, az Air alig mozdult, és a nyomás megszűnésével teljesen visszanyerte az alakját.

Az Apple saját laborvideókkal is demonstrálta a készülék strapabíróságát, az egyik  tesztben 58 kilogramm súlyt helyeztek közvetlenül a telefon közepére, de a mobil sértetlen maradt. 

Úgy tűnik, az Apple ezúttal tényleg megoldotta a hajlításproblémát: az iPhone Air nemcsak ultravékony, hanem meglepően masszív is.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)