PCW logó
PCW

A tokiói olimpián már csak újrahasznosított érmeket osztanak

|

Az olimpia és a paralimpia összes érme így készült.

A 2020-as tokiói olimpiai játékok pénteken hivatalos is elstartolak, nem sokkal később pedig már ki is osztották az 2021-re halasztott ötkarikás játékok első aranyérmét, melyet Qian Yang sportlövő kapott. 

Ő lett az olimpiák történetének első olyan aranyérmese, kinek a nyakában egy elektronikai termékekből újrahasznosított aranyérem lóg. Mindez ráadásul a közösség segítségével valósulhatott meg.

A lelkes adakozók összesen 18 hónapon át adhatták oda használt telefonjaikat, fényképezőgépeiket, laptopjaikat és handheld konzoljaikat. A meglehetősen sikeres kampányban végül 47 488 tonnányi eszköz gyűjt össze, a helyi NTT mobilszolgáltatónál pedig több mint 5 millióan adták le telefonjukat. 

A nagyjából 5000 tervezett olimpiai és paralimpiai medál elkészítése remekül haladt, a szükséges bronzmennyiség már 14 hónap alatt meglett. 18 hónap után az aranymennyiség 93,7%-ánál, illetve az ezüstmennyiség 85,4%-ánál jártak (ez 30,3, valamint 4100 kilogrammot jelent), 2019 márciusának végére pedig teljesül a végső cél.

A tokiói lesz tehát a világtörténelemben az első olyan olimpia, melyen az összes medál újrahasznosított fémből készül. A riói olimpián a kiosztott arany és ezüstérmekhez felhasznált ezüstmennyiség 30%-át sikerült hasonló módon összegyűjteni. A 2024-es párizsi olimpiai kapcsán nem túl meglepő módon ugyanaz a cél, mint Tokió esetében volt. 

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)