PCW logó
PCW

A cégvezető, aki mindenkit kirúgott, aki nem volt hajlandó mesterséges intelligenciát használni

|

A Coinbase-nél úgy látszik, hogy nem opcionális az AI használata.

Brian Armstrong, a Coinbase vezérigazgatója meglehetősen szokatlan módszerrel kényszerítette ki a mesterséges intelligencia eszközeinek használatát a cégnél. A kriptotőzsdénél mindenkinek vállalati licenceket vásárolt a GitHub Copilot és a Cursor kódsegédeihez, ám néhányan ennek ellenére sem voltak hajlandók regisztrálni és kipróbálni az új technológiát. Armstrong a Stripe társalapítójának, John Collisonnak adott interjúban mesélte el, hogy végül emiatt néhány alkalmazottat el is bocsátottak.

A belső Slack-csatornán jelezte, hogy mindenki legalább regisztráljon és próbálja ki, majd hozzátette, hogy aki nem teljesíti a hét végéig, azzal szombaton külön megbeszélést tart. A találkozón többen elfogadható indokkal álltak elő - például épp nyaralásról tértek vissza -, de akik nem tudtak magyarázatot adni a halogatásra, elvesztették az állásukat.

"Tudom, hogy ez egy keménykezű megközelítés volt, és voltak, akiknek nem tetszett"

- mondta Armstrong.

A vezérigazgató szerint ugyan keveseket érintett a döntés, de világosan jelezte, hogy az AI használata a Coinbase-nél nem választható opció, hanem alapkövetelmény. Azóta a cég rendszeres belső workshopokat tart, ahol a fejlesztők bemutatják egymásnak, miként tudják kreatívan és hatékonyan alkalmazni a mesterséges intelligenciát a munkájuk során.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)