Hirdetés

Furcsa játékot jelentett be a The Evil Within fejlesztőcsapata

|

Mindenre számítottunk a Tango GameWorkstől és a ZeniMaxtól, csak erre nem.

Hirdetés

Bár azok, akik szerették a The Evil Within első és második részét, türelmetlenül várják, hogy a fejlesztők bejelentsék a folytatást, egyelőre be kell érniük egy hasonlóan szürreális és parás darabbal a Ghostwire: Tokyo képében. Csakhogy legnagyobb meglepetésünkre a Tango Gameworks nem csak ezen az egyetlen projekten dolgozik, a stúdió leleplezte egy másik újdonságát is. 

Tavasszal, első körben Japánban rajtol el a csapat mobiljátéka, a Hero Dice, méghozzá a ZeniMax Asia kiadásában. Az iOS-re és Androidra is megjelenő projekt egy furcsa harci táblajáték, amely egyedül vagy akár négy fővel is játszható.

Hirdetés

A játékmenet során különféle képességekkel rendelkező - valamint fejleszthető - kártyákat és hősöket használhatunk, de a lapok mellett szerepet szántak a dobókockának is. Egyszerre keveredik tehát a szerencse és a stratégia a csatározás izgalmával, legalábbis ezt ígéri a koncepció. Nézzétek meg, hogy milyen ez a gyakorlatban: 

Ti ki fogjátok próbálni, ha megérkezik Európába is a Hero Dice?

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)