Hirdetés

Will Smith-t 10 évre kitiltották az Oscar-díjátadóról

|

Megszületett a döntés az Akadémia részéről.

Hirdetés

Tizenkét nappal a Will Smith-Chris Rock balhé után meghozta ítéletét az Akadémia. A szervezet nemrég bejelentette, hogy Smith a mai naptól kezdve a következő tíz évben nem vehet részt sem az Oscar-díjátadókon, sem más, az Akadémia által szervezett bármiféle eseményen (legyen szó élő vagy virtuálisról). Az esetet követően a színész ugyan lemondott Akadémia-tagságáról, ám a szervezet úgy gondolta, hogy ennél egy súlyosabb büntetést is megérdemel a színész a szabálysértés miatt.

Hirdetés

A szervezet a közleményben megemlíti továbbá, hogy Smith megtarthatja a márciusi díjátadón elnyert Oscar-díját - amit a Richard király főszerepéért vihetett haza -, valamint a tíz éves eltiltás alatt is kaphat jelölést vagy díjat az Akadémiától filmjéért vagy alakításáért. Eredetileg csak április 18-án született volna döntés az ügyben, ám az Akadémia pénteken egy rendkívüli ülést tartott, ahol sikerült meghozniuk azt.

A pénteki ülés után a tagoknak küldött nyílt levelükben Dawn Hudson (az Akadémia vezérigazgatója) és David Rubin (az Akadémia elnöke) elismerték, hogy "nem kezelték megfelelően a teremben kialakult helyzetet", és elnézést kértek mindenkitől, hogy "elbuktak - mert nem voltak felkészülve erre a példátlan esetre". Ezenkívül kifejezték hálájukat Chris Rock felé, aki "rendkívüli körülmények között is megőrizte higgadtságát", és köszönetet mondtak az est műsorvezetőinek, jelöltjeinek, díjátadóinak és nyerteseinek a kitartásukért és támogatásukért a közvetítésük során.

Nem sokkal a döntés megszületése után Smith egy rövid nyilatkozatot adott ki, melyben elfogadja és tiszteletben tartja az Akadémia döntését.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)