Hirdetés

Otthagyta a projektet az Amazon-féle A Gyűrűk Ura sorozat egyik színésze

|

Will Poulter már nem dolgozik az Amazon ambiciózus szériáján.

Hirdetés

Egyelőre nem sokat tudunk az Amazon saját A Gyűrűk Ura sorozatáról azon túl, hogy csillagászati összegeket költenek majd rá, de például azt elég sok forrásból hallani lehetett, hogy Will Poulter is a stáb tagja. Sokan egyből arra tippeltek, hogy Poulter az ifjú Elrondot alakíthatja majd. Nos, ez már sosem fog kiderülni, a színész ugyanis otthagyta a projektet. 

Hirdetés

Nem tudunk, hogy egészen pontosan mi is vezethetett a szakításhoz, de a Variety információi alapján az  biztosnak tűnik, hogy Will Poulter immár nem kötődik a sorozathoz. Markella Kavenagh, Joseph Mawle, Maxim Baldry és Ema Horvath merült még fel korábban potenciális szereplőként, de arról egyelőre nem esett szó, hogy az ő esetükben is történt-e bármiféle változás. 

Az Amazon Másodkorban játszódó A Gyűrűk Ura sorozatát jelenleg JD Payne és Patrick McKay készíti elő, producerként Bryan Cogman csatlakozott hozzájuk, J.A. Bayona pedig elvileg rendezőként fog közreműködni több epizód esetében is. Az első évad elvileg 20 epizódból áll majd, de ez egyelőre csak terv, a forgatások során még bármi változhat - a munkálatok egyébként Új-Zélandon pörögnek majd. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)