60 éve már annak, hogy a mozik nagyvásznán Steve McQueen és fegyenctársai megpróbáltak bevetni minden apró-nagyobb trükköt, hogy sikeresen megszökjenek a német fogolytáborból.
A film alapjául szolgáló azonos című könyvet még Paul Brickhill írta meg 1950-ben, ami történelemhűen mesélte el, hogyan próbáltak brit hadifoglyok a második világháború alatt egy tömeges szökést végrehajtani egy német fogolytáborban. A film esetében már kevésbé volt szándék, hogy pontosan visszaadják a valós történéseket, szereplők nevét és eseményeket is megváltoztattak a filmélmény előnyére.
A háromórás játékidővel rendelkező A nagy szökés részletekbe menően mutatja be azt az 1942-es szökési kísérletet, amelyben az amerikai és brit katonák krémjét, a számtalan szökési kísérletet maguk mögött tudó katonákat szed össze a Luftwaffe főparancsnoksága és rakja őket egy új, korszerű, szuperbiztonságos börtönbe, ahonnan képtelenség lesz megszökniük. A kezdeti sikertelen próbálkozások után egy átfogó tervet eszelnek ki a foglyok, amit ha sikeresen megvalósítanak, mind a 250 fogvatartott elnyerheti a szabadságát.
Rengeteg ismert név tűnik fel A nagy szökésben, elég a rendezőt, John Sturges-t megemlíteni, akinek nevéhez olyan klasszikusok kötődnek, mint A hét mesterlövész, A sas leszállt, vagy a Rossz nap Black Rocknál. Színészek terén a korszak egyik legnagyobb sztárja, Steve McQueen alakítja a laza, naponta szökni próbáló Hilts századost, de nem kevesebb játékidőt kapva láthatjuk James Garnert, mint a bármit beszerző Hendley-t, Richard Attenborough-t, mint a szökés vezetőjét, és Charles Bronson-t is, mint alagútásó Danny-t.
A film érdekessége, hogy nem igazán van főszereplője (hiába ugrik be mindenkinek kapásból a motoron száguldó Steve McQueen), a szereplők többségének egyforma játékidő jut, és a közeli felvételek hiányában mindig több szereplőt, vagy tömegjeleneteket látunk. Személyes dráma helyett a karakterek közötti interakciókra koncentrál a film, a bajtársiasságra, csapatmunkára, ahogy mint egy-egy fogaskerék a gépezetben, mindenki kiveszi a részét a munkából, hisz kizárólag így juthatnak egyről a kettőre. A nagy szökés hangulatiságában mutat egy kettősséget, a kedélyes, vicces, hősies és reményteljes jeleneteket gyakran váltják a kilátástalan, gondterhes és feszült pillanatok, ahogy egy-egy ígéretes terv kudarccal zárul, de szereplőink újra talpra állnak, és kezdődik megint a küzdelem. Ez a dualitás a karakterekben is tetten érhető, ahogy a németek és társaik előtt mindenki adja a magabiztos, laza figurát, majd amikor elcsípi őket a kamera magányukban, akkor kiül az arcukra a gondterheltség és megfáradt lelki állapot.
A nagy szökés egy grandiózus, második világháborús fogolyszökéses film, ami 60 év távlatából is megőrizte a maga báját, humorát, drámaiságát, és sikeresen veszi rá a nézőt, hogy együtt örüljön, búsuljon a hadifoglyokkal, szorítson nekik. Az akkori színész nagyágyúk szinte mind felsorakoznak ebben a hangulatában gyakran váltakozó, siker- és sikertelenségélményekben egyaránt gazdag filmben, aminek három óráját kihívás lehet egyben megnézni, de a műfaj szerelmeseinek mindenképp érdemes.
