Hirdetés

Tovább gyűrűzik a Rick és Morty alkotójának botránya, a vádak szerint fiatalkorú lányokat is zaklatott Justin Roiland

|

Miután Justin Roiland bírósági pere nagy nyilvánosságot kapott, újabb vádak is előkerültek.

Hirdetés

A napokban mi is beszámoltunk arról, hogy Justin Roiland nélkül folytatódik a Rick és Morty, új szinkronhangot kell keresni a főszereplőknek, ugyanis Roiland épp egy elég komoly büntetőper vádlottja, ezért kihátrált mögüle a népszerű animációs sorozatnak otthont adó Adult Swim tévécsatorna, sőt a nemrég megjelent High on Life videojátékot készítő Squanch Games is. A most már a bírósági meghallgatásoknál tartó eljárás nem a napokban indult el. Roiland ugyebár a vádak szerint még 2020 januárja környékén bántalmazta és tartotta fogva barátnőjét, aki ugyanezen év májusában feljelentést tett. 2020 októberében pedig le is tartóztatták Roilandet, aki 50 ezer dollár óvadék ellenében került csak szabadlábra (plusz kapott egy távoltartási végzést is). Az ügyészég végül vádat emelt, így jutottunk el a bírósági szakba idén januárban, és ekkor kapott nagy nyilvánosságot maga az ügy is, köszönhetően Roiland elbocsátásának. Itt azonban a jelek szerint még messze nem ért véget a történet. 

A most kirobbant botrány kapcsán ugyanis előkerültek azok a régebbi vádak is, miszerint Justin Roiland fiatalkorú, 15-17 éves lányokat zaklatott. Az erről szóló részletes beszámolók közül volt, ami már tavaly novemberben megszületett, de akkor még nem figyelt fel rá a sajtó. 

Hirdetés

Lassan kiesik minden csontváz a szekrényből

Most viszont záporoznak a történetek, melyekben sok közös vonás fedezhető fel. A lányok mind 15 és 17 év közöttiek voltak abban az időben, mikor Roiland felvette velük a kapcsolatot, és az is közös volt bennük, hogy imádták a Rick és Morty animációs sorozatot, nem csoda hát, hogy felnéztek annak alkotójára. Tavaly egy Janna Waters nevű hölgy az elsők között volt, akik beszámoltak kapcsolatukról Roilanddel. Waters elmondta, hogy amikor Roiland elkezdett írogatni neki, és flörtölni vele, ő jelezte a férfinak, hogy még nincs 18 éves, ennek ellenére folytatódott a dolog. A jelenleg 42 éves Justin Roiland ekkor 39 éves volt.

Waters elmondása szerint Roiland később abban a városban járt, ahol a lány is élt, és elhívta őt egy céges buliba. Itt megpróbálta leitatni Waterst, és csak azért nem történt semmi aznap este, mert a lány józan maradt, holott Roiland konkrétan csoportos szexet ajánlgatott neki. A novemberi poszt elég erős megállapításokkal zár, Waters konkrétan pedofilnak nevezi Roilandet.

Idén januárban, mikor nagy visszhangot vert Roiland büntetőpere, újra előkerültek a kiskorú lányok zaklatásához kapcsolódó tweetek, az egyik felhasználó pedig a beszélgetésükről készített képernyőfotókkal próbálta meg bizonyítani azt, hogy Roiland nem csak célzottan kiskorú rajongókat pécéz ki, hanem még közülük is direkt azokat a lányokat választja ki, akik a legsérülékenyebbek, akiket a lehető legkönnyebben manipulálni tud. Az említett beszélgetésben a fiatal lány teljesen megnyílt, és elmondta, sosem volt beleegyezéses szexuális kapcsolata, partnerei mindig csak "használták" őt, ezért nagyon szorong, nehéz neki ez a téma, holott fel akarja fedezni saját szexualitását, de tart tőle, hogy megint tárgyiasítani fogják.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Erre válaszul Roiland azt kezdte el ecsetelni, hogy szerinte a lánynak egy olyan partnerre van szüksége, aki nemcsak a saját örömeire figyel oda, hanem örömet is akar szerezni, majd egyből rá is tért, hogy ő bizony pontosan egy ilyen szerető, nagyon odafigyel a szexuális partnerére, sőt annak gyönyöreit még a sajátjai fölé is helyezi.

Pár napja Roiland ügye kapcsán kifejtette álláspontját Jordan Crucchiola, a Wired újságírónője, aki szerint már a 2020-as bántalmazási ügy előtt is több újságíró folytatott nyomozást, és próbált bizonyítékot szerezni az akkor még csak pletykaként keringő zaklatásokra. Elmondta azt is, hogy nagyon sok olyan nőt ismer, akik az előbb idézett sztorikhoz hasonló történeteket tudnának mesélni.
 

Több beszámoló összecseng egyébként annak kapcsán is, hogy Justin Roiland gyakran alkohol vagy valamilyen drog hatása alatt állt, mikor beszélgetett a lányokkal. Az ital nem áll messze Roilandtől, ezt tudtuk korábban is. Ennek kapcsán újra előkerült egy olyan öt évvel ezelőtti videó az Adult Swim YouTube-csatornán, amelyben az látható, ahogy részegen veszi fel az animációs sorozatban is épp elázott Rick hangját.

A Rick és Morty háza táján sincs minden rendben

Egyre nagyobb méreteket ölt tehát jelenleg a botrány, és ahogy ennek hullámai gyűrűznek, egyre több régebbi történet is előkerül. Olyan esetek, melyeket önmagukban még nem kapott fel a média, most viszont együttes erővel szakadnak rá Roilandre. Ilyen például Heidi Butler esete. Butler 2019-től dolgozott íróként a Rick és Morty, valamint a Solar Opposites animációs sorozatokon - utóbbit Mike McMahannel együtt készítette Roiland. 2022 márciusi tweetjében az írónő részletesen elmeséli, bár mindent beleadott, mindössze annyit sikerült elérnie, hogy beülhetett a Solar Opposites írói megbeszéléseire, de ott nem szólalhatott meg. Persze közben folyamatosan dolgozott, de egyrészt csak a Solar Opposites miatt kapott bérezést, másfelől a stáblistán egyáltalán nem tüntették fel a nevét.

Sőt, nyilvánosan nevettek a kreatív ötletein, megszégyenítették, majd az ötletek egy részét mégis felhasználták a sorozatokban. Butler jelezte problémáit a producerek felé, illetve kollégái homofób viccelődését is, ennek viszont egyedül annyi lett a következménye, hogy átrakták irodai munkára.

Jelen pillanatban egyelőre annyit lehet biztosan tudni, hogy az egész Roiland botránynak még messze nem látjuk a végét. Ha igaznak bizonyulnak Jordan Crucchiola felvetései, és egyre több olyan nő szólal meg, akiket fiatalkorukban Roiland zaklatott, netán még több szennyes kerül elő a Rick és Morty és más animációs sorozatok írói szobájából, annak nemcsak a felnőtt animáció koronázatlan királyaként számon tartott Justin Roiland ihatja meg a levét, hanem azok a produkciók is, melyekhez köze volt.

Hatalmas kérdés továbbá az is, hogy mi lesz ezután a Rick és Morty szériával azon túl, hogy új szinkronhangot kell találni a főszereplőnek. Ez a sorozat Roiland és Dan Harmon közös gyermeke. A szériában Harmon felelt a jellegzetes nerd humorért, a sci-fi és fantasy kikacsintásokért, úgymond ő volt a sorozat agya. Roilandnek köszönhettük azonban azokat az alpáribb poénokat és hajmeresztőbb, polgárpukkasztóbb szituációkat, amik szintúgy a sorozat esszenciális részét képezték, mint a Harmon által hozzátett részletek. Bár a csatorna kitart a folytatás mellett, egyáltalán nem garantált tehát, hogy Justin Roiland nélkül a Rick és Mortynak lesz-e bármi értelme a jövőben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)